Zenesarok

Pár évvel ezelôtt, amikor Ricky Martin Maria című számával szó szerint berobbant a popzene világába, megtört a jég. Örömmel mondhatjuk tehát, hogy az amerikai és az angol elôadók egyeduralmának vége lett, hiszen Ricky mellett azóta már több latin együttes, énekes is feliratkozott a slágerlisták élére.

Pethes József
2002. 01. 03. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogy minek köszönhetô ez az óriási népszerűség, nem tudni. Egyesek azzal magyarázzák, hogy a slágerekkel megspékelt latin-amerikai szappanoperák szinte elárasztották az egész világot.
Egy biztos, Ricky Martin színészként kezdte pályafutását és szappanoperákban is játszott. Énekesként huszonöt évesen lett világhírű a Maria-val, amelyet azóta számtalan, hasonlóan temperamentumos szerzemény követett. Érdekes módon a lassú, lírai dalokkal nem aratott akkora sikereket. A most harmincéves énekes pályája csúcsára érve úgy döntött, hogy egy válogatásalbummal lepi meg rajongóit. Mivel is lehetne indítani, mint a Livin la Vida Loca című számmal, amely az 1998-as labdarúgó-világbajnokság indulójává vált. Aztán nem lehetett kihagyni a She Bangst, amivel egyébként nagy vihart kavart, kétértelmű, sikamlós szövege miatt. A botrány különben sohasem árt, mert akkor jobban veszik az amúgy is kapós lemezeket. Rickyrôl, a jóképű, „latin szeretôrôl” mostanában sokat pletykálnak, ami valószínűleg azért van, mert a magánéletébe senkinek sem enged betekintést.
Igaza van, nem is ez a lényeg, hanem a dalai. Azok pedig királyok, mint az Amor, a Lola, Lola vagy a Shake You Bon-Bon. A válogatásalbumon helyet kapott két duett is: az egyik Christina Aguilerával, a másik pedig Madonnával. Ja, és a lényeget el ne felejtsük: ismét hallhatjuk a zseniális Loaded-et, 2001 nagy slágerét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.