Most is március van, s újra kell harsogni a fülekbe: „százszor többet merhettek, mint hogy mertek”. A teljes világ átformálódásban az a legfontosabb, hogy minden avultat, ócskát, talmit el kell vetni, mert a világ örökre kinôtte a XIX. századi marxi, majd lenini formákat, tartalmukat pedig megemésztette a feledés. Eltemetôdtek. Tudom, akad országunkban is egy régi had, s annak levitézlettjei, akik azt kísérlik meg tudatosítani: ôk még visszajöhetnek, s akkor mi lesz itt!? Lágerek drótsövényei, internálótáborok, halálkutyákkal ôrzött fogolytáborai nem épülhetnek többé, letarolta azokat a történelem. A lihegôkkel, az eltorzult arccal fröcsögôkkel együtt, akikrôl 1956 mondta ki az ítéletet: hazudtak reggel, hazudtak délben, hazudtak minden hullámhosszon. Akkor még erôs volt a világhatalmú vörös birodalom s megtizedelte a bátrakat. Ám az eszmét, mely szerinte eltörölte a világ leigázását, képtelen volt megvédeni: megölte azt a hazugság. Pedig minden arra épült. De az önmagukban hordott baktériumok kivégezték az ideológiagyártókat, akár a Mars-lakókat, akik Wells regényében a földi élet megsemmisítésére törekedtek. Haderejük, fegyverzetük korszerűbb volt, de nem állhattak ellen az ismeretlen földi baktériumoknak, mely a magasabb rendű népet elsöpörte. Ágyúk, golyók, szuronyok nélkül.
Fellélegzett a föld. Megmaradt az Ember. XX. századunkban éppen e kettôt fenyegette az ideológia gôgös hatalma, aztán a hazugság baktériumai kivégezték az ilyen-olyan szocialista, fél meg már egész kommunista rendszereket, mert már gyôzött az Ember, s fellélegzett a Föld. A megmaradt Ember embersége, a milliók fohásza, az új tisztítótüzek újraékesítették a világot. Ezért hiába minden erôlködés, mert vissza nem folyhat az idônek árja, ahogyan a nagy szibériai folyókat visszarendezô hatalom is beleomlott a hullámokba. Minden ellenkezô állítás ellenében leírhatjuk, a vörös ideológusok nem voltak spártai hôsök. Egyetlen perc elég volt, és a szocializmus idején összerablottakra rávetették magukat, s azonnal kapitalistábbak lettek az imperialistáknál, mert kiderült, csak a pénz és a hatalom volt, amire elsô pillanattól vágytak.
Volt egyszer a Kádár-érában egy úgynevezett Ónodi-ügy. Az illetô elvtárs elszólta magát: Ha az urak egy láda grillcsirkét ettek, mi kettôt fogunk! Ezzel a tévelygôvel azonnal leszámoltak, pedig csak elfecsegte a közöttük melengetett „igazságot”. Aztán jött a váltás, és megsokasodtak az Ónodiak. Mindent vittek. A mozdíthatatlanra kimondták: az pedig a mienk! Lepusztított kastélyoktól a luxus vadászházakig, természetesen a bankok, bányák, gyárak soráig. Amit nem tudtak rögtön magukévá tenni, azt elkótyavetyélték. Gyűlt ide minden náció mindent venni, mert ilyen olcsó kiárusítást Magyarországból legelôször a törökök csináltak, aztán jöttek a Habsburgok, a németek az oroszok. Azok persze háborús idôk voltak, de itt 1989-ben béke és átrendezôdés uralkodott. Bizonyos, hogy a háborús károk mindig fájdalmasabbak voltak, azokat gyakrabban lehetett emlegetni, az átrendezôdéskor összelopott értékeket mindössze takargatni kellett. A naiv magyar egy idô után maga is fátylat borított rá, ahelyett, hogy a takarókat felhajtogatta volna.
Most márciusról illik beszélni. Folyik rendületlenül az országámítás. A félrevezetés, a nép semmibevétele, mert a nagy spekulánsok azt gondolják: megvásárolható a magyar. Ez a nép lelkében kimondta a kemény szót: Soha! Tévelygôk, elkábítottak lehetnek, de akik látják a történelem összefüggéseit és elgondolkodnak rajtuk, nem téríthetôek el egykönnyen. Sajnos van egy réteg, akik rábírhatók, hogy legyintsenek. Ôk nem mennek se ide, se oda. A kiábrándultakat pécézték ki a nagy manipulátorok. Legyenek minél többen. A szegfü virágos különítmény parancsszóra lép, ôk hát ott lesznek biztosan a választáson, azon a bizonyos másik oldalon. Tehát most az a cél, mennél több embert riasszanak el, tartsanak távol: nem érdemes, nincs értelme, és hasonló bölcs tanításokkal, mintha nem volna szükség szavuk, egyéniségük, helytállásuk és kiállásuk kinyilvánítására. Aki otthon marad, az a baloldalt támogatja, dörzsölgetik tenyerüket, csakhogy ez a nép márciusi szívű, októberi akaratú. A szív szava 1848 óta így teszi fel az örök kérdést: „Rabok legyünk vagy szabadok?/Ez a kérdés, válasszatok!”
Minden megfeszített erôlködés, elvetemült hazudozás ellenére nem tudnak felmutatni egyetlen zárkát sem, ahol a nemzetvesztôk raboskodnának. Pedig megérdemelnék a legádázabb ellenségeinkkel cimborálók, együttműködôk, hogy a nemzetellenes összeesküvésnek számító ármányaikért bűnhôdjenek. De hiszen a fô országlopók perei is húzódnak, nyúlnak, mert a bűnpártolók még sokan vannak.
Elvtársi urak – emlegették ôket maguk között az egykori hajtók a nagyvadászatokon –, márciusi szellemű nép, október próbáját kiállott forradalmárok vagyunk. Csömörünk és irtózásunk van az „ez a harc lesz a végsô” vívóitól, akik bebizonyították, Isten, család, ország nélkül csak maguknak erôszakoltak ki pünkösdi királyságot, de azért sem küzdöttek meg fej-fej mellett, hanem idegen szuronyokkal bitangul szereztek jogtalanságot.
Nagy fejezetet kell lezárjunk a magyar történelemben, ebben az új évezredben, és ez örök búcsú az idegen tankoktól, meg a hazai vattakabátosok rendszerétôl. Mi ezt nem fegyverekkel vívjuk, hanem kiállással. Március és október népe a magyar, s ezt ne feledjék soha megrögzött ellenségeink, és nem lesz többet se muszka cár, se vörös hadsereg, mely gyászba boríthatná feltámadásunkat. Ebben a bizakodásban örvendezünk a tavasznak, hiszen a holnap vetésének magvait mi kell szórjunk a megpihent földbe, igéinket az emberek lelkébe.
origo.hu
Vitályos Eszter: Velünk, nőkkel így nem beszélhetsz!
