Felhévizy Félixnek van egy állandó programja. Januárban rendszeresen elutazik kedvenc úti céljára, Spanyolországba, Tenerifére. Néhány éve szeretett bele ebbe a csodás vidékbe, amelynek mind az időjárása, mind a hangulata, mind pedig a dús növényzete és páratlan természeti adottságai ellopták a hírlapíró szívét. Ez a pár nap, amit itt tölt, Félixet rend szerint feltölti energiával és amikor visszatér a hazai politika élet sűrűjébe, újult erővel ragad klaviatúrát és világít rá a visszáságokra, hazugságokra, gonoszságokra. Most is ennek reményében utazott el a mesés szigetre. Azonban már az első nap egy nagyon megdöbbentő dolog történt vele.
Az már a korábbi jegyzetekben kiderült, hogy Felhévizy módfelett rajong a régi bakelitekért, ezért mindenhol, ahol megfordul, keres egy hangulatos lemezboltot, ahol kedvére válogathat a régi albumok között. Tenerifén is van egy nagyon kedves, jó hangulatot sugárzó kis üzlet, ahol mindenféle zenei ritkaság előfordul, tavaly például vett egy régóta keresett Deep Purple-koncertalbumot, amit ma is nagy becsben tart. A kincsvadászat reményében indult el most is a kis lemezboltba. Mit ad isten, ezúttal is sikerrel ját, most éppen egy Led Zeppelin-ritkaságot sikerült fellelnie a többezer bakelittől, CD-től és egyéb relikviáktól roskadozó üzletben.
További Poszt-trauma híreink
Amikor a pénztárhoz lépett és átadta a lemezeket, amiket választott, a középkorú eladó fülig érő mosollyal az arcán megkérdezte tőle, hogy te magyar vagy? Mire Felhévizy meglepetten válaszolta, hogy igen. Erre az eladó felnyitotta a pultot, kilépett, belekarolt és kihúzta az üzlet elé, a meglepett hírlapírót. Majd hirtelen, nagy hévvel elkezdte mondani, hogy ő nagyon sokat járt már Magyarországon, imádja az egész országot, sok barátot is szerzett hazánkban. Majd Félix nagy meglepetésére azt mondta, hogy nagyon szereti és tiszteli Orbán Viktort, mert ilyen nagyszerű politikusból hiány van az egész világon, akik így szeretik a hazájukat és mindent megtesznek az emberekért, a biztonságukért és a jólétükért. Ezt követően megrázta Félix kezét, majd az üzletbe visszatérve még adott a lemezek árából húsz százalék engedményt is.
További Poszt-trauma híreink
Felhévizy természetesen a meglepetés mellet boldog volt, hiszen túl azon, hogy olcsóbban vásárolt még élőben, első kézből tapasztalhatta meg, ahogy csúnyán leégnek Magyar Péter trolljai. Hiszen pont a napokban olvasta valahol egy Magyar-fantól, hogy Egyiptomban járt, ahol az árus köpött egyet, amikor megtudta, hogy magyar és közben szidta Orbán Viktort.
– Ez az eset, ami Tenerifén történt, pont az ellenkezőjét igazolta azoknak a rémhíreknek és kacsáknak, amik sorra terjednek a neten. Tehát Magyar Péter nemcsak a saját felháborító húzásai, vállalhatatlan viselkedése miatt pironkodhat, hanem a hazudós trolljai miatt is – gondolta magában Felhévizy és gondosan elcsomagolta a lemezboltból szerzett kincseit.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Ripost)
...
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
The Decisive Moment Has Come, Peter Magyar Has Lost the Election
The Tisza Party's leader is digging a hole for himself.

Most jött el a döntő pillanat, Magyar Péter elbukta a választást
A Tisza Párt elnöke saját maga alatt vágja a fát.

Puzsér Róbert okozhatja Magyar Péter vesztét, egy mondattal a földbe döngölte
Váratlan helyzet állt elő.

Aranyosi Péter csúnyán lejáratta magát Juszt László műsorában
Vastag bőr van az arcán, az biztos.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!