BELFÖLD:
Az államfô felhívása</b
Mádl Ferenc köztársasági elnök arra kért mindenkit, hogy a második fordulóig a kiélezett verseny közepette is az ország jövôjét szem elôtt tartva politizáljon. A köztársasági elnököt a napokban levélben és más módon számos állampolgár, politikus és szervezet kereste meg állásfoglalását kérve. „A magyar választási rendszer kétfordulós. A második forduló elôtt állunk. Továbbra is nyílt a pártok közötti verseny. Nem a politikusok, hanem az állampolgárok joga a döntés” – áll az elnök felhívásában.
Összefogás a Fidesz–MDF mellett
Nemzeti összefogásra, a polgári erôk jelöltjeinek támogatására szólította fel a magyar választópolgárokat öt, különbözô politikai irányzathoz tartozó országgyűlési képviselô: Varga László (Fidesz–MKDSZ), Szűrös Mátyás volt ideiglenes köztársasági elnök (az Új Baloldal meghatározó személyisége), Horváth János (Fidesz), Lányi Zsolt (volt FKGP-alelnök) és Lezsák Sándor (az MDF alelnöke).
Kohl Orbánt akarja
Kohl volt német kancellár szerint Orbán Viktornak miniszterelnöknek kellene maradnia. A politikus Győrben kampányolt a Fidesz mellett. Helmut Kohl szerint nem elég a lelkesedés, vasárnap el kell menni szavazni, és helyes választással gondoskodni kell arról, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke maradjon: ez jó Magyarország és Európa számára egyaránt.
Nyolcórai harangszó pénteken
Az országgyűlési választáson nem egyszerűen a jobb- és baloldal politikusai versengenek egymással a polgárok szavazataiért, hanem a krisztusi szellem küzd az ateista szellemmel a magyarok világáért. A Zamárdi Polgári Asztaltársaság, a Szentendrei Petôfi Kulturális és Hagyományôrzô Egyesület és az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfôiskola éppen ezért arra kéri az egyházközségek, gyülekezetek tagjait mint magánszemélyeket, hogy a kampánycsend beállta elôtt, április 19-én, este nyolc órakor néhány percet harangoztassanak templomukban.
Medgyessy megfutamodott
Medgyessy Péter a választások után kíván rendszeresen vitázni a parlamentben és más nyilvános fórumokon az ellenzék vezetôjével – közölte Gál J. Zoltán, a szocialista párt kampányszóvivôje, aki Pokorni Zoltán Fidesz-elnök azon kijelentésére reagált, miszerint indokolt és szükséges, hogy április 19-én ismét létrejöjjön a szópárbaj Orbán Viktor és Medgyessy Péter között a Közgázon.
Torgyán József visszalépett
Torgyán József tudomásul veszi az egyéni választókerületében az elsô fordulóban elért eredményét, és arra kéri választóit, a második fordulóban is menjenek el szavazni, s lelkiismeretük szerint válasszanak. Hozzátette: úgy gondolja, sokat tett a térségért, de úgy érzi, méltatlan helyre került, s nincs rá szüksége a szülôföldjének. Torgyán hangsúlyozta: tisztában van azzal, hogy az FKGP 0,76 százalékos eredményével nem lehet befolyásolni a választási eredményeket, de hozzátette, választókerületében ô ennél lényegesen többet ért el.
Adót emelnének a szocialisták
A szocialisták esetleges kormányra kerülésük utáni idôszakra azt tervezik, hogy a lakáscélra kiadott bérlemények után beszedett bérleti díj fele bele fog számítani a bérbeadó személyi jövedelemadó-alapjába. Ezt Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt jelentette be korábban. Százezer forintos bérleti díj esetében eszerint a bevétel fele után – a jelenlegi adókulcsokat alapul véve – húszezer forintot is kitehet az adó mértéke, míg a másik felére (megadóztatásának megszüntetése nem merült fel) húszszázalékos forrásadót, azaz tízezer forintot kell leróni. Summa summárum: a bérbeadók a jelenlegi másfélszeresét, harmincezer forint adót tartoznak majd befizetni.
Életveszélyes fenyegetés
Életveszélyes fenyegetés miatt feljelentést tett szombaton ismeretlen tettes ellen a budaörsi rendôrkapitányságon Holnapy Dénes Tibor, Zsámbék katolikus plébánosa. A pap üzenetrögzítôjén egy férfihang a következô üzenetet hagyta: „Atya, amennyiben a misén a Fideszt említi, akkor önnel végzek! Viszlát!” Holnapy kijelentette: a fenyegetéstôl függetlenül az általa celebrált miséken soha nem hangzott el a részérôl sem a Fidesz, sem más párt neve.
Választási csalás Ercsiben
Háromezer forintot fizettek ismeretlenek április 7-én az ercsi vasútállomás közelében a választani igyekvô romáknak az MSZP-re adandó szavazatukért – állították a magukat megnevezni nem kívánó romák. Juhász Róbert, a város református lelkipásztora jogorvoslatért fordult az ercsi választási bizottsághoz, amely az ügyet átadta a rendôrségnek.
Tízezer elítéltnek járna amnesztia
Az MSZP, a választások első fordulója előtt kiszivárogtatott tervei szerint a következő kormányciklusban a kisebb bűncselekmények elkövetőinek közkegyelmet adna. A szocialisták ígérete alapján amnesztiára számíthatnak az általában enyhébb törvénysértés miatt kétéves börtönbüntetésre vagy annál kevesebbre ítélt bűnelkövetők is. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának adatai alapján ilyen mértékű elzárásukat ma 5307-en töltik a hazai börtönökben. Rajtuk kívül 4200-an előzetesben vannak. Gál J. Zoltán, a miniszterelnök-jelölt kabinetfőnök-helyettese cáfolta, hogy programjukban amnesztiát ígértek volna az elítélteknek.
Pedagógiai napok
Pálinkás József oktatási miniszter nyitotta meg a tavaszi pedagógiai napokat hétfôn Budapesten. A közoktatásban dolgozó pedagógusok Pécsett és Debrecenben is szakmai konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken vettek részt a rendezvénysorozat keretében. A kormány meghozta a döntését a 2002–2006 közötti pedagógiai fejlesztési programokról – közölte megnyitójában a miniszter. Hozzátette: a pedagógusi életpályamodell bevezetésével a bérek növekedése mellett elômeneteli lehetôséghez jutnak a közoktatásban dolgozók.
Az áldozatokra emlékeztek
Több ezer áldozat nevét olvasták fel a holokauszt emléknapjának elôestéjén a Terror Háza elôtt. A Magyar Auschwitz Alapítvány elnöke szerint tízéves csata ért véget: kormányhatározat született a holokauszt dokumentációs központja és emlékgyűjtemény-közalapítvány létrehozásáról. Túlélôk, hozzátartozók, írók, művészek, közéleti személyiségek és diákok jelentkeztek a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület felhívására, hogy felolvassák a múzeum elôtt a gettóba zárt, haláltáborba hurcolt és elpusztított, munkaszolgálatosként halálba kergetett áldozatok nevét.
KÜLFÖLD:
Egyértelmű válasz Washingtonból
Világossá tette mind a Külügyminisztérium, mind pedig a budapesti amerikai nagykövetség, hogy nagyra értékeljük a Magyarországgal és Orbán miniszterelnökkel fennálló kapcsolatainkat – válaszolta az amerikai külügyminisztérium közép-európai osztályának vezetôje Varga László országgyűlési képviselô (Fidesz) kérdésére, melyben a magyar honatya azt tudakolta, hogy a The Washington Post elhíresült márciusi publicisztikája tükrözi-e az amerikai kormányzat álláspontját. Az Egyesült Államok fontos szövetségesként és a terrorizmus elleni harc támogatójaként tekint Magyarországra – írta válaszlevelében Colin Powell külügyminiszter nevében John L. Withers.
Tisztogatás Afganisztánban
Nagyszabású hadművelet kezdôdött Afganisztán keleti, hegyvidéki részén az al-Kaida terrorszervezet és a tálib erôk bujkáló egységei ellen. Az akcióban több száz brit, amerikai és afgán katona vesz részt. A csapatok gerincét a brit tengerészgyalogosok kommandósai alkotják. A márciusi Anakonda hadművelet óta ez az elsô nagyszabású katonai akció Afganisztánban.
Lövöldözés Betlehemben
Lövöldözés tört ki hétfôre virradóra a betlehemi Születés templománál. Izrael cáfolta azt a palesztin állítást, hogy katonái vették tűz alá az épületegyüttest. Betlehem központjában robbanásokat és fegyverropogást lehetett hallani röviddel éjfél után. Palesztin források szerint a lövöldözésnek nem voltak áldozatai, s a templomból nem viszonozták a lövéseket. Ariel Saron izraeli kormányfô vasárnap száműzetést vagy börtönt helyezett kilátásba annak a mintegy kétszáz palesztin harcosnak, akik április elején elbarikádozták magukat a templomban.
Lemondott a holland kormány
Hollandiában a válságot az robbantotta ki, hogy Jan Pronk lakásügyi, tervezési és környezetvédelmi miniszter, valamint Frank De Grave védelmi miniszter közölte a kormányfővel, hogy lemond. Ennek oka egy, a napokban kiadott hivatalos jelentés, amely bírálta a korabeli kormány politikáját azon fejlemények miatt, amelyek 1995-ben a nemzetközi erők védelmét élvező boszniai Srebrenica város szerb lerohanásához és az utána rendezett vérfürdőhöz vezettek. A Hollandiában esedékes idei választások egyik nagy kérdése tehát a pártpolitikai erőviszonyok átrendeződése lesz, amelynek során a hagyományosan balközép kormánykoalíciót itt is jobboldali térnyerés követheti.
Robbantás Kasmírban
Pokolgép robbant Kasmírban. A merénylet és az azt követô lövöldözés során huszonheten megsebesültek, köztük két iskolás és négy katona. Eddig egyetlen szervezet sem vállalt felelôsséget az akcióért, de a rendôrség muzulmán szakadárokra gyanakszik. India és Pakisztán egyaránt magának követeli Kasmírt, a tartomány birtoklásáért már két háborút vívtak. Újdelhi azzal vádolja Iszlámábádot, hogy felfegyverzi és pénzeli az Indiában harcoló muzulmán szeparatistákat.
Gépkatasztrófa Dél-Koreában
Lezuhant egy kínai utasszállító repülôgép hétfôn a dél-koreai Puszan repülôtere közelében. Az elsô hírek még úgy szóltak, a szerencsétlenségben 166 ember vesztette életét. Az Air China légitársaság azt jelentette, hogy a Boeing–767-esen zömmel dél-koreai állampolgárok utaztak. Késôbbi hivatalos közlések szerint legalább húszan túlélték a katasztrófát. A kikötôváros repülôterének környékét sűrű köd lepte el, amikor a Boeing–767-es leszálláshoz készült. A jelek szerint a pilóta másodszor próbálkozott a landolással, amikor a gép a hegyoldalba csapódott.
GAZDASÁG:
Aggódó családi gazdálkodók
Bár folyamatosan zajlik a gazdahitelek folyósítása, és a hitelkérelmek is folyamatosan érkeznek a Konzumbankhoz, a családi gazdálkodók többsége elbizonytalanodott, attól tartva, hogy egy esetleges kormányváltás után – az elhangzott szocialista ígéretek ellenére – a hitelek folyósítása elmarad. Aggodalmaikat a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – Medgyessy Péter által hangoztatott – esetleges bezárására alapozzák, mivel a termelők az MFB-vel szerződtek, és ha a bank bezár, úgy vélik, nem jutnak hiteleikhez sem. Márpedig ha föld nincs, akkor értelmetlen minden beruházás. A kifizetéseket végző Konzumbank körlevélben szólította fel dolgozóit az eddiginél is gyorsabb ügyintézésre.
Megszűnhet a Széchenyi terv?
Tavaly 230 milliárd forint állt rendelkezésre a Széchenyi terv hét programjának megvalósításához. A döntő változás az elkövetkező hetekben fog bekövetkezni, hiszen a pályázatokon nyert támogatások kifizetése felgyorsult – mondta Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára. Olyan húzóprogramok erősödtek meg, mint a lakásépítések, a vállalkozáserősítések, vagy a turizmusfejlesztés. Glattfelder Béla hangsúlyozta, miközben a polgári kormány hatról tíz évre bővítette a Széchenyi tervet, addig egy esetleges szocialista kormányzás esetén fennáll annak a veszélye is, hogy nem folytatják az elképzeléseket, hiszen mindig is támadták azt.
Veszélyben a falugazdák
Kormányra kerülése esetén megszüntetné a falugazdász-hálózatot az MSZP. A Magyar Nemzet információi szerint a szocialisták azért akarják szélnek ereszteni a falugazdászokat, mert a társasági vállalkozásokra – külföldi vállalkozásokra és a meglévő termelőszövetkezetekre – épülő agrármodelljükben nekik semmi helyük sincs. Ugyanígy megszűnnének az agrártárca megyei FM-hivatalai is, helyettük régiószinten működő irodákat hoznának létre. Az EU-csatlakozás szempontjából azonban fontos, hogy a termelőkhöz megfelelő információk jussanak el, viszont a hálózat felszámolása esetén csak a megyei központok maradnának, és látnák el információval a termelőket.
Kevesebb külföldi munkavállaló
A Foglalkoztatásügyi Hivatal adatai szerint az idei év tizenötödik hetében összesen 1045 munkavállalási engedélyt adtak ki külországiak foglalkoztatására. A január 1-je óta kiadott új engedélyek száma ezzel 11 981-re emelkedett. Az eddigi tendenciából ítélve számuk az év végéig nem éri majd el a 81 ezres felsô korlátot. Az ideiek között összesen 21 kérelmet nyújtottak be a kedvezménytörvényre hivatkozva.
Csökkent a benzin ára
Április 17-én, szerdán nulla órától a Mol Rt. két forinttal csökkentette a motorbenzin és a gázolaj literjének fogyasztói árát. Az autógáz ára nem változott. Az év elejétôl állandósult áremelkedés az elmúlt hét elején megállt, majd pedig olcsóbb lett a kôolaj a nemzetközi piacokon. A nagykereskedelmi tarifákhoz igazított, szerda óta érvényes fogyasztói benzinárak: 91-es ólmozatlan 218,50, 91-es keverék 221,50, 95-ös ólmozatlan 221,50, 98-as ólmozatlan 230,50, a gázolaj 202, az autógáz 125 forint literenként.
Uniós elismerés hazánknak
A magyar gazdaság helyzete stabil, és a növekedés jó eséllyel gyorsulni fog, de a gyengülô exportkereslet és a növekvô állami költekezés által serkentett belsô fogyasztás kockázatokkal jár – egyebek mellett ez áll az EU bizottsága által a tagjelöltek gazdaságáról közzétett legújabb jelentésben. Az összefoglaló szerint a magyar ipari termékek iránti uniós kereslet gyengülése okozta a növekedés lassulását, s ezt a kormány igyekszik költségvetési expanzióval ellensúlyozni. Ez növelte a hazai keresletet, és fenntartotta a növekedést, de ha a külsô kereslet hamarosan nem élénkül meg, a költségvetési lazítás gondokat okozhat – figyelmeztet a jelentés.
Pogármestert és képviselőket választanak két településen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!