Vigyázó szemünket hová is vessük?

Több, mint kétszáz esztendeje tudjuk, hogy vigyázó szemünket Párizsra illik vetni, hiszen ami ott történik, abból mi bennszülöttek csak tanulhatunk. Az emberi szellem eme világító fáklyájaként elénk állított országban vasárnap tartják az elnökválasztás elsõ fordulóját.

E választás és annak tálalása, igencsak figyelemre méltó üzentekkel szolgálhat számunkra is. Egyrészt a kampányt, ha egy szóval kívánnánk jellemezni, akkor az unalom lenne a legalkalmasabb, miután a két legesélyesebb jelölt az új-gaullista pénteken 20,3 százalékon álló Jaques Chirac és a szocialista 17,9 százalékos támogatottságú Lionel Jospin programját alig lehet egymástól megkülönböztetni. Ráadásul a mindkét személyiség múltjára komoly árnyék vetül, hiszen a volt párizsi polgármester Chirac mindeddig képtelen volt a lakáspanamák gyanúját eloszlatni, addig Jospin korai szélsőbalos szimpátiái közismertek. Jospin egyébként valóban rendkívüli eredményeket mutathat fel az elmúlt öt miniszterelnökként eltöltött esztendőben, hiszen a munkanélküliséget sikerült 12,5 százalékról 9,2-re csökkenteni és az ifjúsági munkanélküliség is „mindössze” 15 százalék. Az „eredmények” közé sorolható, hogy a lakosság vagyoni helyzetét tekintve az EU-n belül a 12. helyre csúszott vissza, s csak a görögöket, portugálokat és spanyolokat elõzik meg. S elmaradt a beígért nyugdíj, egészségügy és adóreform is.

E ténynél is figyelemre méltóbb, hogy a nyolc legesélyesebb jelölt közül három finoman szólva is, sajátos demokrácia felfogást képvisel. A közvéleménykutatások szerint a harmadik legnépszerűbb 12,6 százalékkal a nemzeti frontos Le Pen, a negyedik a trockista Laguiller asszony 7,8 százalékkal, míg a kommunista Hue 5,4 százalékkal a nyolcadik. Magyarán a franciák legalább negyede a választások elsõ fordulójában előre láthatóan radikális és szélsőséges párt jelöltjét kívánja támogatni. Biztosan csak az én figyelmemet kerülték el az emberjogi egyesületek, a nemzetközi szervezetek segélykiálltásai. Sőt az a hihetetlen esemény is megtörtént, amikor a külföldi riporter a szélsőséges pártok sikerérõl faggatott egy politológust, akkor a válaszban vádak helyett részletes elemzést adott. Azaz nem az eltorzult francia lélekkel indokolta az adatokat, vagy a demokráciával szembeni éretlenséggel, hanem azzal a ténnyel, hogy az elmúlt évtizedekben a hagyományos pártok elkoptak, legtöbbjük vezetője besározódott, így világos kifejezésre kívánják juttatni elégedettlenségüket a hagyományos politikai elittel szemben.

Érdemes röviden azon is elidőzni, hogy miért okozott hónapokig szinte hisztériás félelmet a nemzetközi sajtóban a közvélemény kutatóknál 3-4 százalékra értékelt MIÉP, s miért marad el ugyanazon lapoknál a Magyarország esetében menetrendszerűen megnyilatkozó félelem a mostani francia választásokon. Nos az egyik magyarázat, hogy hazánk annyival fontosabb és erősebb, hogy Európa és az egész világ sorsát egy 4 százalékos magyar párt inkább befolyásolja, mint egy négyszer akkora támogatottságú francia. Hiszen a másik lehetőség, miszerint a mindig jól tájékozott nemzetközi sajtó kettős mércével mérne, nos erre a demokráciát még tanuló bennszülöttként gondolni sem merek.