MIÉP: az MSZP akadályozta a nyomozást

A BRFK a jelenlegi anyagi és személyi viszonyok mellett jól végzi munkáját, de működhetne jobban is, ha a rendszerváltozás utáni kormányok stabilizálták volna az állományt és a szakmai színvonalat - hangzott el a MIÉP fővárosi frakciójának sajtótájékoztatóján csütörtökön.

MTI
2002. 05. 09. 10:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rostás Ákos, a városrendészeti bizottság alelnökének véleménye szerint olyan béreket kell biztosítani a rendőrség minden területén, hogy vonzó legyen a rendőri életpálya. Hozzátette, hogy nem megfizethetetlen összegről van szó, hiszen éves szinten 6 milliárd forinttal kellene növelni a BRFK bérköltségét. Véleménye szerint, ha a béremelést végrehajtanák, akkor a súlyos bűncselekményeknél a jelenlegi 80, általánosságban pedig a 18 százalék körüli felderítési mutató jelentősen javulhatna.

A bizottság alelnöke problémának nevezte, hogy a nagy közérdeklődésre számot tartó bűncselekmények, például a politikusokat vagy a sportolókat érintő támadások ügyében indokolatlanul elhúzódnak a nyomozások. Rostás Ákos leszögezte: az új kormánynak határozottan és gyorsan meg kell szüntetnie a rendőrségben tapasztalható bizonytalanságot, hogy a testület politikai befolyástól mentesen folytathassa munkáját. – Ha ezt megteszik, akkor látjuk, hogy komolyan gondolják a rendet, ha nem, akkor csak választási szlogeneket hangoztattak – közölte.

A képviselő megemlítette, hogy „szépen halad” a nyomozás a MIÉP megvert XIII. kerületi képviselőjelöltjének ügyében, tudomása szerint kora ősszel vádemelési javaslattal zárja az ügyet a rendőrség. Hozzátette: a vizsgálat elején tetten érhető volt, hogy a jelenleg kormányra kerülő pártok egyes képviselői igyekeztek valamilyen oknál fogva akadályozni a nyomozás menetét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.