Megjegyezte: a Liga biztatónak tekinti, hogy a jelenlegi kormány kész egyeztetni a munkavállalók érdekeit érintő kérdésekben. – Az előző kormány ugyanis nem tekintette valós tárgyalópartnernek a szakszervezeteket – mondta az elnök. Hozzátette: az európai uniós csatlakozási folyamatba az előző kormány nem vonta be az érdekvédelmi szervezeteket, sőt úgy tűnt, mintha az integráció a kormány „külön akciója” lenne, és nem az egész ország ügye.
Beszámolója szerint a bérekkel kapcsolatban a Liga küldöttgyűlése úgy látta, hogy a minimálbér emelésén túl, az utóbbi négy évben nem volt jelentős előrelépés az EU béreihez való felzárkózásban. Az elnök rámutatott: a tavalyi 7 százalékos növekedéstől eltekintve a reálbérek emelkedése nem érte el a gazdasági potenciál által lehetővé tett szintet.
Gaskó István tájékoztatása szerint a küldöttgyűlés megállapította: a Liga programjával összhangban van a kormányzat azon célkitűzése, hogy a közalkalmazotti és a versenyszféra fizetései közötti, úgynevezett bérollót zárni kell. E tekintetben jó lépésnek tartják a közalkalmazotti fizetések 50 százalékos emelését. A szakszervezet egyetért a minimálbér reálértékének növelésével is.
A Liga programja változatlanul tartalmazza az EU béreihez való felzárkózás gyorsítását. A minimálbér további emelését szorgalmazzák, mivel az nem éri el az európai szociális chartában meghatározottat. A charta szerint a nettó átlagkereset legalább 60 százalékát kell elérnie a nettó minimálbérnek. Szeretnék elérni azt is, hogy a munkaerő szabad áramlásának átmeneti korlátozását minél előbb oldja fel az EU.
A magyarországi foglalkoztatással kapcsolatban Gaskó István elmondta: a jelenlegi 6 százalékos munkanélküliségi rátát tovább lehetne csökkenteni. Emellett a Liga fontosnak tartja a foglalkoztatottság növelését. Jelenleg ugyanis a munkaképes korú lakosság 50 százaléka foglalkoztatott, holott az EU-ban 60 százalék ez az arány. A küldöttgyűlés fontosnak tartotta a szociális párbeszéd erősítését is.
Gaskó István kijelentette: a Liga kész együttműködni a kormányzattal, ugyanakkor nem mondanak le a munkavállalókat és a szakszervezeteket érintő eszközök egyikéről sem. Rámutatott: a Munka törvénykönyvének módosítására tett korábbi javaslataik benne vannak a kormány által előterjesztett törvényjavaslatokban. Ez az elnök szerint ez azt mutatja, hogy a kormányzat figyelembe vette a szakszervezetek javaslatait.
A küldöttgyűlés negyedik alkalommal választotta meg Gaskó Istvánt a Liga elnökévé. Az alelnökök személye sem változott, az elnökségi tagok száma viszont kettővel bővült.
Donald Trump: Valóban igaz lehet, hogy megölték Ali Hamenei ajatollahot















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!