A kockára vágott újburgonyát a felkarikázott zöldséget a margarinon megpároljuk. Felengedjük vízzel, sóval, borssal ízesítjük, és puhára főzzük. A lisztet kevés hideg vízzel, majd a tejföllel csomómentesre keverjük, behabarjuk a levest. Jól összeforraljuk, majd beleszórjuk a petrezselyemzöldet és az apróra vágott kaprot.
Újburgonya-saláta
Hozzávalók: 50 dkg apró szemű újburgonya, 2 csokor piros retek, 1 csokor zöldhagyma, 4 db paradicsom, 10 dkg márványsajt, 3 dl kefir, só, pár csepp citromlé, csipet cukor, 3 evőkanál salátaolaj, őrölt fehér bors.
A kefirt simára keverjük az olajjal, borssal, sóval, cukorral, citromlével. Hozzáadjuk a reszelt márványsajt felét, és a zöldhagyma megmosott, nagyon vékonyra szeletelt zöld szárát. Szorosan lefedve jégbe hűtjük. A megtisztított burgonyaszemeket egyben hagyva sós vízben megfőzzük. A retket héjastól vékonyan felkarikázzuk. A leszűrt, kihűlt burgonyát felszeleteljük, összekeverjük a vékony karikára vágott újhagymával. Ráöntjük a mártást, néhány óráig lefedve a hűtőszekrényben érleljük. Közvetlenül a tálalás előtt hozzákeverjük a felszeletelt paradicsomot, és rászórjuk a reszelt márványsajt másik felét.
Újburgonyát a tányérba
Újburgonyaleves Hozzávalók: 60 dkg újburgonya, 1 csomó vegyes zöldség, 3 dkg margarin, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál vágott petrezselyemzöld, 1 csokor kapor, só, őrölt bors.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!