Ugyanis ilyen tempóban D-209 kormánya akár két év alatt elvégezheti azt, amit négy év alatt akart, ezért önként lemondhat, és már 2004-ben kiírhatja a következő országgyűlési választások időpontját. Ebben az esetben fele annyi ideig kell elviselnünk azt a gyalázatot, hogy a rendszerváltozás tizenharmadik évében újra az elnöki tanács, az MSZMP, a KISZ központi és politikai bizottsága, valamint a hármas főcsoportfőnökség tagjaiból állították össze Magyarország kormányát, a pártállami diktatúra vezető tisztséget – különös hangsúly a vezetőn! – betöltő elvtársaival tömték tele a nemzetgazdaság még állami befolyás alatt lévő és sebtében lefejezett cégeit, szervezeteit. Valóban figyelemreméltó teljesítmény.
Örvendezzünk tehát! Viszi a postás a tizenkilencezret. Viszi az én édesanyámnak is. Ő persze úgy van vele, hogy nem vett el tőle a Fidesz semmit, mégis örül a könnyen jött pénznek. Mert a nyugdíja megalázóan alacsony. Mint amilyen megalázóan alacsony volt a munkabére is a pártállami évtizedekben. Amit aztán hiába emeltek százalékosan, hisz alacsony összeget csak kicsit növel még a nagy százalék is. Éppen ezért nem szereti most sem az elvtársakat, akik tönkretették fiatalságát, sokszor elviselhetetlen hátrányba taszították családját, és akkori arcátlanságukért most így próbálnak vezekelni, hogy löknek valamit. Ám átveszi a tizenkilencezret, és nekem adja. Azért adja nekem, hogy vegyek belőle felemelt jövedéki adójú benzint „abba a rohadt kocsiba, ami miatt felelőtlenül eladósítottam magam”, és vigyem hozzá az unokáit minél többször. Mert ő már csak annak örül igazán, ha velük játszhat. Így én is visszakapom, amit D-209 kormánya azonnal elvett tőlem az első intézkedésével. A világrend mindig helyreáll, hiába borogatják fel a kommunisták.
Örvendezzünk hát! A feleségemnek ötven százalékkal nő a fizetése. Majd még kiszámolom magunknak, hogy az mennyi is pontosan. El fogunk képedni! Nem értjük majd, miért olyan kevés, mint ahogy azt sem, kinek is adómentes a minimálbér, és mire költhető a hétszáz forint, amivel a családi pótlék nőtt. Ámuldozni fogunk azon, mire képesek a téesz-elvtársak a földtörvény módosítása után, és mire nem a tönkrement családi gazdaságok. Ugyanakkor értetlenül hurcoljuk magunkban nem múló félelmeinket. Nem jött például huszonhárommillió román elvenni a kenyerünket, mint ahogy Horn, Kovács és a többi hazudta. Mindössze 134 szegény nemzettársunk jött magyarigazolvánnyal. Tőlük rettegtünk. Őrzöm azokat a leveleket, amelyekben a Szabad Föld megtévesztett olvasói írták le szorongásaikat. Lehet, hogy elküldöm D-209-nek, írjon jelentést Ron Werbernek, milyen jól bejött a mocskolódó, rasszista, rágalmazó kampány. Egyben javaslatot teszek a harmadik száz nap programjára, legyen az a beismerés: „Hazudtunk emberek. Nem fenyegetett semmiféle szélsőjobboldali veszély. Ezt is csak azért találtuk ki, hogy megfélemlítsünk benneteket, és elhitessük, csak mi tudunk megvédeni titeket. És belátjuk, hogy az Erzsébet hídon, a Kossuth téren vagy az Astoriánál sem a kétségbeesett, fegyvertelen, ám zendülő csürhének becézett egyszerű emberek verték véresre a könnygáztól fuldokolva a rend pisztolyt rántó őreit, hanem fordítva.” Gyanítom, nem lesz ilyen. Inkább születnek új dumák, hogy „nem tudnak beletörődni a vereségbe”, meg „utcára viszik a politikát és elterelik a figyelmet”. Közben bedarálják a szavazólapokat, mit sem törődve azzal, hogy így örökre belengi őket a csalás gyanúja. Csoda-e, hogy nő a döbbenet?
De azért örvendezzünk! A legrosszabb esetben is tizenkétszer száz nap van hátra.
origo.hu
Autópályán cserélt kereket egy férfi Komáromban
