Évforduló

Talán sohasem felejthető az emlékezetes, 1952-es helsinki magyar sikerekhez fogható diadalok természetesen nem ismételhetők minden olimpiai versenyen. Lehetnek szerényebb sikerek, lehetnek kudarcok, de lehetnek megközelítően nagyszerű eredményeink az olimpiák során – és Magyarországnak általában nincs szégyellnivalója a világ sporttörténetében. Ha nem sokkal korábban szóltunk Helsinkiről, kell is, érdemes is szólni Barcelonáról.

Tíz éve rendezték Barcelonában a XXV. olimpiai játékokat, 1992. július 25. és augusztus 9. között. Nem érdektelen megjegyezni, hogy az olimpiai versenyek történetében ekkor jelent meg versenyzőivel a legtöbb nemzet, 169 államból több mint kilencezer sportoló indult a versenyeken Barcelonában. A rendezők nyolcmilliárd dollárt költöttek az előkészületekre, illetve a szükséges új létesítmények felépítésére. Volt ennek az olimpiának világpolitikai újdonsága is, hiszen a Közép- és Kelet-Európában végbement társadalmi-politikai változások – az úgynevezett rendszerváltozás – következményeképpen például az egykori Szovjetunió már Független Államok Közössége néven képviselte magát, a német versenyzők pedig az újraegyesített Németország színeiben jelentek meg, hiszen megszűnt külön-külön államként létezni az NDK és az NSZK. Volt idő, amikor a politika úgy szólt bele a sport világába, hogy például magyar versenyzők azért nem vehettek részt, mert a szovjetek politikai okokból távol maradtak, s nekünk ehhez kellett alkalmazkodnunk. Ezúttal a jobbik irányba fordult a világpolitika, így a világ sporttörténete is.
Mi, magyarok, 1952 után a legjobb eredményt értük el ezen az olimpián. A magyar versenyzők összesen harminc érmet szereztek Barcelonában. Sportolóink 11 aranyérmet, 12 ezüst és 7 bronzérmet szereztek. Aranyérmes lett Farkas Péter és Repka Attila birkózó, Kovács Antal cselgáncsozó, Szabó Bence kardvívó, Ónodi Henrietta tornász és 500 méteren a női kajak négyes. Úszásban Darnyi Tamás hozott két aranyat. Szándékosan említem utoljára azt az egykori kislányt – ma már édesanyát –, aki Papp Laci, Balczó András alig-alig ismételhető népszerűsége után egy nemzet osztatlan szeretetét, mondhatnánk dédelgető szeretetét vívta ki teljesítményével, de legalább olyan mértékben egyéniségével, tiszta, kedves lányságával: Egerszegi Krisztina úszásban három aranyéremmel gazdagította a magyar sport hírnevét ezen az olimpián.
Úgy kell ezt értékelnünk, hogy érmeseink, kiváló sportolóink általában nemcsak a magyar sport rangját teremtik meg a világban elért eredményeikkel, de az országét, a magyarságét is. Leginkább alighanem általuk ismeri meg a világ a magyar himnusz hangjait, és veszi tudomásul, hogy vagyunk – nem is utolsóként a nemzetek sorában.