Luxusvilla lovakkal és medencével
Bár Biró Ferenc azt állítja, hogy nem villában él, ennek ellent mondanak azok a felvételek, amelyeket a Magyar Nemzet mutatott be elsőként, és amelyeken jól látszik, hogy nem egy egyszerű családi házról van szó.

Bár Biró Ferenc azt állítja, hogy nem villában él, ennek ellent mondanak azok a felvételek, amelyeket a Magyar Nemzet mutatott be elsőként, és amelyeken jól látszik, hogy nem egy egyszerű családi házról van szó.
Az Integritás Hatóság elnöke korábban alaptalannak nevezte a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítását hivatali visszaéléssel és hűtlen kezeléssel. Az elnök azután állt ki a nyilvánosság elé, hogy a főügyészség korábban gyanúsítottként hallgatta ki. A gyanú szerint a hatóság vagyonának terhére egy olyan gépjárművet is béreltetett az elnök, amelyet a hatósággal munkaviszonyban nem álló felesége magáncélokra használt. Ezzel kapcsolatban Biró Ferenc azt mondta, hogy a hivatali autók használatát belső szabályozók írják le, amelyek a törvényeknek megfelelnek, és visszautasította a vádakat. Azt azért elismerte, hogy a felesége többször is vezette az ő hivatali kocsiját, egy alkalommal balesetezett is vele.
A Brüsszel kérésére felállított testület nagyon sok pénzébe kerülhet az adófizetőknek, szakmai berkekben pedig már korábban arról lehetett hallani, hogy például az államigazgatásban dolgozók béréhez képest kiugróan magasak a fizetések, amiket Biró Ferenc kérésének megfelelően állapítottak meg.
Borítókép: Az Integritás Hatóság elnökének háza (Fotó: Mandiner)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!