A magamét mondom

Hétfőn írom mindezt. Másnap. Remekül indult minden. Kicsit hűvösre fordult az idő – kevésbé szépítve a dolgokat –, tíz fokot zuhant a hőmérséklet, de a napkeltéből látszott, hogy sütni fog délelőtt. Sütött is. Lányom szokásos hétfői hisztije elmaradt óvodába menet, s fiammal is megoldottuk még a matek szorgalmit – „a kígyófiú húsz centivel rövidebb, mint az apakígyó fele” stb. – mielőtt elviharzott a suliba. Feleségem blézeréhez és cipőjéhez megfelelő színű kendőt talált gyűjteményében, így őt is jókedvűen tettem ki a kocsiból az iskola előtt. Éreztem, ez így nagyon jó, és ezt fogom elmondani azoknak, akiknek ideges gyomrából keserűség bugyogott fel ezen a reggelen.