Áder János levele a miniszterelnökhöz

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

MTI-OS
2002. 10. 12. 13:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ön a tegnapi kormányülést követő tájékoztatóján hosszasan méltatta az Európai Unió e héten nyilvánosságra hozott országjelentését. A csatlakozás előnyeinek ecsetelésekor elmondott üres szóvirágokon túl azonban Ön semmilyen tájékoztatást nem adott arról, milyen intézkedések meghozatalát tervezi ahhoz, hogy Magyarország sikeresen csatlakozhasson az Európai Unióhoz.

Semmit sem mondott ugyanis arról, miként kívánja a kormány a négypárti megállapodásban vállaltakat teljesíteni. Így csak a legfontosabbat nem tudhattuk meg, nevezetesen azt, hogy a kormány mit kíván tenni a magyar bérek felzárkóztatása, a magyar vállalkozók és gazdák versenyképességének javítása, azaz annak érdekében, hogy a magyar polgárok a csatlakozásnak ne vesztesei, hanem nyertesei lehessenek.

Bejelentette ugyanakkor, hogy a kormány a népszavazás kiírásának időpontjaként jövő év március 15-ét javasolja. A kormány időpontjavaslatát a Fidesz – Magyar Polgári Párt elfogadhatatlannak tartja, hiszen az nem mást, mint a magyar polgárok semmibevételét jelenti. Az EU-csatlakozási szerződés végleges szövege várhatóan csak áprilisra készül el, így a választópolgároknak úgy kellene voksolniuk, hogy annak tartalmát nem ismerik.

Talán túlzottan megviselték Önt az elmúlt hónapok fáradalmai, ezért kerülhette el a figyelmét az a tény, hogy a népszavazás és népi kezdeményezés kiírásáról szóló törvény nem teszi lehetővé népszavazás megtartását ünnep- és munkaszüneti napokon.

A Fidesz – Magyar Polgári Párt tehát a magyar polgárok érdekében arra kéri Önt, hogy az unalomig hajtogatott általánosságok felsorolása helyett Magyarország sikeres uniós csatlakozásával kapcsolatban végre több odafigyelést tanúsítson, érdemi programmal álljon elő, míg a népszavazás kiírásának időpontjára úgy tegyen javaslatot, hogy ezzel se a magyar emberek érdemi döntéshez való joga, se pedig a hatályos törvény ne sérüljön.

2002. október 12. Tisztelettel: Áder János frakcióvezető

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.