Százharminc éve, 1872. október 23-án hunyt el Neuilly-sur-Seine-ben Théophile Gautier francia költő, regényíró, kritikus, a l'art pour l'art művészeti irányzat atyja. „Le bon Théo”, ahogy barátai és ismerősei nevezték, Tarbes-ban született 1811. augusztus 30-án. Hároméves volt, mikor családja Párizsba költözött, s Gautier, utazásait leszámítva, életét a francia fővárosban töltötte.
Iskoláit a College Louis-le-Grand-ban kezdte, de három hónap után átiratkozott a nem kevésbé neves College de Charlemagne-ba, ahol hamarosan mély barátságot kötött Gérard de Nervallal. Kezdetben képzőművészeti tanulmányokat folytatott Rioult műhelyében, ám hamar felismerte, hogy inkább az irodalom iránt érez igazi elhivatottságot.
Az iskola elvégzése után lelkesen vett részt az új művészeti irányzat, a romantika harcaiban: Victor Hugo Hernani című darabjának 1830-as bemutatóján Gautier feltűnő piros mellényében az új irányzat leghangosabb védelmezője volt. Barátaival, Nervallal és Pétrus Borellel afféle kis Cénacle-kört hozott létre a Victor Hugo-féle csoportosulás mintájára. Gautier később A romantika története (1847) és az Arcképek kortársakról (1874) című köteteiben nem kevés humorral idézi vissza életének ezt az időszakát, s remek portrékat rajzol a romantika jeles képviselőiről is.
1830-ban, a művészeti csatározások mellett, versgyűjteményét is kiadja Poésies (Költemények) címmel, de nem arat vele sikert. Két év múlva jelenik meg Albertus című munkája, egy varázsló karmai közé került fiatal festő története, melyben először kísérli meg a festmények ébresztette érzelmek, gondolatok, hangulatok rögzítését. Ezt követően egyre inkább eltávolodott a romantika eszméitől, és a L'art pour l'art elvének képviselőjévé vált. 1836-os Maupin kisasszony című regényének előszavában már nyíltan állást foglal a művészet hasznossága ellen, s a tiszta szépség kultuszát hirdeti meg. A regény egyébként nagy vihart kavart, nemcsak Gautier művészeti elvei, hanem a női homoszexualitás ábrázolása miatt is. Mivel az írói munka nem volt túl jövedelmező, Gautier kénytelen volt újságírói állást vállalni: 1855-ig hetente írt a La Presse és a Le Moniteur című lapoknak, 1851-ben a Revue de Paris, 1856-ban pedig a L'Artiste szerkesztője lett, de emellett más lapoknak is írt cikkeket, tárcákat, képzőművészeti kritikákat.
Az újságírás azonban inkább nyűg volt a költő számára, aki úgy érezte, a szerkesztőségi munka kiszívja belőle a költészethez szükséges alkotóenergiát. Enyhülést és feltöltődést hozott viszont számára, hogy munkája miatt sokat utazhatott, s útjairól eleven, színes útirajzokat tett közzé. 1840-ben Spanyolországban töltött öt hónapot, s ez ihlette egyik legszebb verseskötetét, az 1845-ös Spanyolhont, valamint legköltőibb útinaplóját, a Spanyolországi utazást.
Hazatérése után ismerkedett meg a kor egyik leghíresebb táncosnőjével, Carlotta Grisivel. Egy évvel később már ő táncolta Gautier és Vernoy de Saint-Georges közös művének, a Giselle cím balettnek a címszerepét. Gautier és Grisi kapcsolata nem volt mentes az érzelmi viharoktól, legfőképpen azután, hogy a költő elcsábította Carlotta nővérét, Ernesta Grisit is.
1845-ben megjelent összegyűjtött verseinek kötete, egy hosszabb utat tett Algériában, menekülve a szeretői civakodások elől, s jó barátságba került Baudelaire-rel, akire nagy hatást gyakorolt rajongó szépségimádatával és a formai tökéletességre való törekvésével. 1857-ben A romlás virágai megjelenésekor Baudelaire Gautier-nak, „a feddhetetlen kötőnek, a francia nyelv tökéletes varázslójának” ajánlotta a kötetet.
1849-ben, a Carlottával való szakítás után, Gautier Londonba utazott, ahol beleszeretett Marie Mattei-be, s elkísérte őt Olaszországba. Carlotta sem sokáig szomorkodott, még ugyanebben az évben Genfben házasságot kötött Radziwil herceggel.
1852-ben megjelenik Gautier lírai főműve, a Zománcok és kámeák, melynek remekbe formált darabjaival a költő egyértelműen búcsút int a romantikának, s a tárgyiasabb és tömörebb parnasszizmus felé mutat irányt. A költői munka mellett tovább készültek prózai alkotásai is: írt történelmi regényt A múmia regénye, vámpírtörténetet Avatar, a halott szerető címmel, s folytatta művészetkritikai munkásságát is.
Élete vége felé a mindig fáradhatatlan költőnek komoly anyagi problémákkal kellett szembesülnie, s Victor Hugo közbenjárására volt szüksége, hogy a nyomortól megmeneküljön. Egy darabig segélyen élt, majd 1868-tól Mathilde hercegnő egy tényleges elfoglaltsággal nem járó könyvtárosi állást biztosított neki, hogy megszabadítsa az anyagi gondoktól. Utolsó éveiben nagyszabású vállalkozásba kezdett: a romantika átfogó történetét kívánta megírni, művét azonban nem tudta befejezni, 1872. október 23-án meghalt. Halála után kötet jelent meg azokból a versekből, amelyekkel barátai, ismerősei, a kor legjelentősebb költői – Victor Hugótól Mallarméig – az emléke előtt tisztelegtek.
origo.hu
Bennfentes kereskedelemért akár öt évet is kaphat Magyar Péter
