Október 21.: Magyar politikai élet (1.)

Magas részvétel a választásokon; Demszky egyeztetést sürget; 38 időközi választás szükséges; Mádl elégedett a választás lebonyolításával; nőtt a népességcsökkenés üteme; ülésezett a területfejlesztési bizottság; Tóth: Megerősít Dublin szolidaritása; Fidesz: két markáns politikai erő van.

MNO
2002. 10. 21. 13:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magas részvétel a választásokon
Minden eddiginél nagyobb, 51,06 százalékos részvételi arány mellett a kormánypártok előretörését hozta a vasárnapi önkormányzati választás. A fővárosban Demszky Gábor, az SZDSZ főpolgármester-jelöltje a szavazatok csaknem 47 százalékát szerezte meg. Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független jelölt a voksok mintegy 36 százalékát, Gy. Németh Erzsébet (MSZP) pedig 13 százalékát szerezte meg.

A Fővárosi Közgyűlésben az MSZP az 1998-as eredményhez képest 4 mandátummal többhöz jutott. A szocialisták 24, a Fidesz-MDF-MKDSZ 21, az SZDSZ 16, a MIÉP pedig 5 helyet szerzett. Jelentős kormánypárti előretörést hozott a választás a budapesti kerületekben is. Kormánypárti, illetve a koalíciós pártok részvételével létrejövő szövetségek vezetik majd a megyei közgyűlések túlnyomó többségét is.

Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a vasárnapi szavazás megmutatta, hogy nem volt véletlen a parlamenti választások eredménye. Kovács László, az MSZP elnöke hangsúlyozta, hogy a választók határozott igent mondtak a kormány öt hónapjára, a négymillió ember életfeltételeinek javítását célzó első száznapos programra, valamint az esélyegyenlőséget szolgáló második száznapos programra.

Áder János, a Fidesz ügyvezető alelnöke elismerte az MSZP győzelmét. Rámutatott arra: 1994 óta – amióta az önkormányzati választások egyfordulósak – mindig ugyanaz a tendencia érvényesül, a tavaszi parlamenti választásokon győztes párt nyeri a helyhatósági választásokat is. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint az országgyűlési és az önkormányzati választások is azt bizonyítják, hogy az MDF „mélyen beágyazott” és nagy támogatottságú a magyar társadalomban.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke elmondta: a szabad demokraták az egész országban erősítették önkormányzati pozícióikat. Reményei szerint az SZDSZ mostani szereplése megfelelő alapot adhat ahhoz, hogy 2006-ban is olyan eredményt érjen el a választásokon, ami a liberális politika számára továbbra is helyet biztosít Magyarország politikai közéletében.

Demszky Gábor főpolgármester kijelentette: Budapest negyedszerre is nyert. A főpolgármester üdvözölte, hogy a fővárosban egyetlen párt sem szerzett „túlhatalmat”. Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt sajtótájékoztatóján kijelentette: büszke arra, hogy programja, gondolatai és függetlensége minden harmadik budapestit megérintett.

Demszky egyeztetést sürget
Demszky Gábor főpolgármester felkérte a Fővárosi Közgyűlés frakcióit, hogy haladéktalanul kezdjék meg az egyeztetéseket az alakuló ülés mihamarabbi összehívása érdekében – a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája erről hétfőn közleményben tájékoztatott. A közlemény szerint a pártoknak a Fővárosi Közgyűlés bizottságainak összetételéről és az önkormányzati törvényben meghatározott feladatok teljesítésének menetéről kell megegyezniük. „Az új közgyűlés alakuló ülését legkésőbb november 4-ig meg kell tartani” – emlékeztet a közlemény.

38 időközi választás szükséges
Időközi választást országszerte összesen 38 helyen kell majd kiírni azért, mert a szavazás jelöltek hiányában elmaradt, illetve szavazategyenlőség miatt eredménytelen volt, 4 helyen pedig a hétfői nap folyamán sorsolással döntenek a kislistás választás végeredményéről – derül ki az Országos Választási Iroda internetes honlapjáról. Összesen 25 településen kell időközi polgármester-választást tartani, ebből 7 esetben azért, mert eredményes jelölés híján elmaradt a választás, 18 esetben pedig azért, mert szavazategyenlőség alakult ki. Mind a 25 település 10 ezres lélekszám alatti.

Szavazategyenlőség miatt kell majd időközi polgármester-választás kiírni a Baranya megyei Kisbudmér, Kisdér, illetve Töttös településeken, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Perecse, Tardona, továbbá a Heves megyei Tófalu, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagyrév, a Nógrád megyei Bokor, a Pest megyei Zsámbék, a Somogy megyei Gálosfa és Nemeskisfalud, a Vas megyei Iklanberény, Magyarszecsőd, Szakonyfalu, Vámoscsalád, a Veszprém megyei Kékkút, és Kispirit, továbbá a Zala megyei Kistolmács. A hét település, amelyen azért kell kiírni az időközi polgármester-választás, mert elmaradt: a Győr-Moson-Sopron megyei Dör, Fertőhomok, illetve Táp települések, a Vas megyei Gór, Kőszegszerdahely, Sorkifalud és a Veszprém megyei Szentimrefalva.

A 10 ezres lélekszámot meg nem haladó települések közül 8 helyen kell időközi kislistás, képviselő-testületi választást kiírni. Négy esetben azért, mert kellő számú jelölt hiányában elmaradt a kislistás választás, négy esetben pedig azért, mert a vasárnapi szavazáson nem szerzett kellő számú jelölt képviselő-testületi helyet. Időközi választást kell továbbá kiírni öt olyan 10 ezres lélekszám feletti településen, ahol az egyéni választókerületben az egyes képviselő-testületi jelöltekre való voksolás során alakult ki szavazategyenlőség. Időközi választás leghamarabb fél év múlva tartható.

Sorsolással kell eldönteni négy olyan kislistás választás végeredményét, ahol a kislista utolsó helyén alakult ki szavazategyenlőség. Miután a szavazás végeredményét egy napon belül kell megállapítani, az érintett helyi választási bizottságoknak még hétfőn meg kell ejteniük a sorsolást. A kisebbségi önkormányzati választások közül 58 volt érvénytelen, mert a jelöltek nem kapták meg az érvényes szavazáshoz szükséges kellő számú érvényes szavazatot, ami 10 ezres lélekszám feletti településen 100, 10 ezres lélekszám alatti településen 50. Országszerte összesen 645 településen volt egyetlen jelöltje a polgármester-választásnak.

Mádl elégedett a választás lebonyolításával
Az idei helyhatósági választás minden eddiginél magasabb részvétel mellett zajlott, az ország polgárai megint igazolták, hogy felelősnek érzik magukat szűkebb közösségük jövőjéért – állapította meg Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfői közleményében. Az államfő a közleményben gratulált valamennyi megválasztott polgármesternek és önkormányzati képviselőnek.

„Kívánom, hogy eredményesen, a nekik bizalmat szavazó közösségek megelégedésére végezzék munkájukat a következő években” – tette hozzá. Mádl Ferenc a közleményben külön köszönetét fejezte ki a választás előkészítésében és lebonyolításában részt vevő valamennyi szakember és szavazatszámláló munkájáért, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a 2002. évi helyhatósági választás zökkenőmentesen és eredményesen zárult.

Nőtt a népességcsökkenés üteme
A népességcsökkenés üteme meghaladta az egy évvel korábbi szintet az első nyolc hónapban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Az előzetes adatok szerint 2002. első nyolc hónapjában 30 ezer házasságot kötöttek, 63.800 gyermek született és 87.700 lakos halt meg. A születések 2,4 százalékos csökkenése és a halálozások 1,1 százalékos növekedése miatt a népességcsökkenés mértéke 12,1 százalékkal magasabb volt a 2001. első nyolc hónapjánál.

A házasságkötések száma 2002 minden hónapjában meghaladta az előző évit, ez mintegy 3.000-rel több esküvőt és 10 százalékos emelkedést jelent. A születések száma az év valamennyi hónapjában alacsonyabb volt, mint az elmúlt év azonos időszakában, így 2002 első nyolc hónapjában 1.600 gyerekkel kevesebb született, mint egy évvel korábban. A halálozások száma az elmúlt évhez képest ezerrel emelkedett.

Ezer lakosra vetítve 9,4 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A népességcsökkenés mértéke az elmúlt évi 3,1 ezrelékkel szemben 3,5 ezreléket tett ki. Ezer lakosra számítva 4,9 házasságkötés jutott, ez 0,5 ezrelékpontos emelkedés az elmúlt év első nyolc hónapjához képest. A csecsemőhalálozás változatlanul kedvezően alakult. Ezer élveszületésre mindössze 6,7 csecsemőhalott jutott, szemben a 2001. január-augusztusi 8,2-del, ez az egy éven aluli korban meghaltak számának csak 19 százalékos csökkenését jelenti.

Ülésezett a területfejlesztési bizottság
Az Országgyűlés Területfejlesztési Bizottsága általános vitára alkalmasnak találta a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló javaslatot hétfői ülésén. A vitában Balsay István (Fidesz), a bizottság alelnöke úgy vélekedett, hogy a térinformatika témaköre inkább tartozik az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (FVM), valamint a Miniszterelnöki Hivatalhoz, mint az informatikai minisztériumhoz. A politikus szerint az építésügy a Belügyminisztériumon kívül több tárcát is érint.

A bizottság megtárgyalta az adókról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat. A testület nem támogatta Balsay István módosító javaslatait, amelyben a képviselő azt indítványozta, hogy a vállalkozói övezetekben, a hátrányos helyzetű kistérségekben a jogszabályban előterjesztettnél nagyobb kedvezményt kapjanak a befektetők. Balsay István azzal indokolta javaslatát, hogy az adókedvezményeknek nagyobb tőkevonzó hatása van, mint az állami támogatásnak. A bizottság támogatta a 2001. évi zárszámadási törvényjavaslathoz kapcsolódó költségvetési bizottsági módosító javaslatot, amely azt célozza, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás intézményi kereteinek kialakítása érdekében az FVM fejezeteiben átcsoportosításokat hajtsanak végre.

Tóth: Megerősít Dublin szolidaritása

A magyar diplomácia elégedetten fogadta a nizzai szerződésről tartott ír népszavazás eredményét – számolt be Tóth Tamás külügyi szóvivő mai sajtótájékoztatóján. Tóth szerint Budapest méltányolta, hogy az ír szavazók szolidárisak voltak a csatlakozásra váró országokkal. Emlékeztetett: az előző ír EU-voksoláson kitűnt, hogy Nizza ellenzői között akadtak, akik kifejezetten ellenezték a tagjelöltek felvételét. Az, hogy fenntartásaikat ezúttal nem éreztették, kifejezi: Írország átérezte, hogy méltánytalanság lenne, ha azon országok számára, melyekről az Európai Bizottság kimondta alkalmasságukat a tagságra, és kitartó munkával törekszenek annak elnyerésére, épp ez lenne a banánhéj.

Tóth kiemelte: elhárult az ír igennel a csatlakozás jogi akadálya, most már csak arra lenen szükség, hogy a szükséges politikai akarat is megjelenjen, hogy kiforrjanak a közös álláspontok.A külügyi szóvivő jelezte: október 18-án főtárgyalói fordulóra került sor Brüsszelben, a versenyfejezet lezárása előtt így más csak 2-3 nyitott kérdés maradt. Tóth a tájékoztatón többek közt beszámolt Bársony András, a külügyminisztérium politikai államtitkára soron következő vilniusi látogatásáról, és Balás Péter tervezett prágai részvételéről a holnap tervezett ’’laeckeni tízek’’ találkozón.

Fidesz: két markáns politikai erő van
Ezt a választást a szocialisták nyerték meg, és az 1994 óta érvényes tendencia érvényesült most: a parlamenti választásokon sikeresen szereplő párt nyert az önkormányzati voksoláson – mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a párt hétfői értékelő sajtótájékoztatóján. Hozzátette: most valamivel nagyobb arányú győzelmet ért el az MSZP, illetve az SZDSZ, mint ’98-ban a Fidesz. Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke is elismerte: a fővárosi kerületekben jelentős a baloldali koalíció fölénye.

Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azzal kezdte mai tájékoztatóját, amit már vasárnap este, a párt központjában is hangsúlyozott: a választást a szocialisták nyerték meg, és az 1994 óta érvényes tendencia érvényesült most is: a parlamenti választásokon sikeresen szereplő párt nyert az önkormányzati voksoláson is. Hozzátette: most valamivel nagyobb arányú győzelmet ért el az MSZP, illetve az SZDSZ, mint ’98-ban a Fidesz, a szocialisták pedig több megyei közgyűlésben is visszafoglalták pozícióikat. Ami a polgármestereket illeti: a Fidesz 123 helyet szerzett meg szövetségeseivel – 10 településen úgy, hogy a politikai riválisoktól vette át az irányítás – , és 421 Fidesz által támogatott független jelölt is győzött. Áder megállapította azt is, hogy a szocialisták 177 településen adnak polgármestert.

A megyei közgyűlésekről szólva Áder elmondta, hogy az SZDSZ-nek – amely a fideszes frakcióvezető szerint csak az első benyomások alapján szerepelt jól – a 19 megye 38 listájából mindössze 16 helyen sikerült a 4 százalékos küszöböt átlépnie, ráadásul ez hét megyében sem a tízezer alatti, sem a tízezer feletti listán nem sikerült. „Csak két olyan párt van az országban, amely minden megye minden listáján négy százalék felett teljesített, s ez a Fidesz, és az MSZP. Ez jól mutatja azt a polarizálódást, ami már az országgyűlési választásokon is megfigyelhető volt. A Fidesz egyébiránt a megyei listákon 25 ezerrel több szavazatot kapott, mint ’98-ban, de mégis kevesebb mandátumhoz jutottunk, mert jól szerepelt az MSZP” – vélekedett Áder János. Deutsch Tamás, a párt budapesti elnöke szerint egyértelmű volt a kormánypártok győzelme, hiszen a kormányoldal polgármesterinek száma 11-ről 5-re csökkent, míg a baloldaliaké 12-ről 18-ra nőtt. Kiegészítette ezt azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzatban nem történt jelentős átrendeződés az erőviszonyokban. A politikus úgy vélte: a közvélemény-kutatások nem igazolták a fővárosban történteket, ahol jóval nagyobb szocialista befolyást prognosztizáltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.