Október 22.: Magyar politikai élet

Időközi polgármester-választás Tófalun; ombudsmani vizsgálat a paksi romák ügyében; megállapodás az önkormányzatok támogatásáról; nem volt hosszú bájtok éjszakája?; a Fidesz távol marad az APEH-bizottságtól; újabb kihallgatás Millenáris-ügyben; elkészültek a költségvetés keretszámai; Fidesz: Nincs alzternatív forgatókönyv.

MNO
2002. 10. 22. 20:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Időközi polgármester-választás Tófalun
Szavazategyenlőség miatt időközi polgármester-választást kell tartani a Heves megyei Tófalun – tájékoztatott kedden a településen működő körjegyző, azt követően, hogy a törvényes határidőn belül senki nem nyújtott be kifogást az október 20-án regisztrált eredmény ellen. Gulyás Imre elmondta, hogy az önkormányzati választásokon egyaránt 188 szavazatot kapott a függetlenként induló jelenlegi polgármester Kerek József, illetve kihívója, a szintén független Váczy Lajos.

A körjegyző közölte, hogy ebben a helyzetben a hivatalban lévő polgármester, az önkormányzat teljes hatáskörű vezetőjeként viszi tovább az ügyeket, egészen az időközi választásokig, amelyre legkorábban az eredménytelen voksolástól számított hat hónap múlva kerülhet sor. Gulyás Imre elmondta, hogy a helyi választási bizottság 30 napon belül köteles meghatározni az új voksolás időpontját. A 670 lakosú település 541 szavazásra jogosult polgára közül egyébként, 379-en voksoltak, ami 70,06 százalékos részvételi arányt jelent.

Érvénytelen népszavazás a hulladéklerakó ügyében
Érvénytelenül végződött Tiszafüreden a helyhatósági választásokkal együtt tartott népszavazás; a helybelieknek arról kellett véleményt nyilvánítani, hogy a település határában épüljön-e regionális hulladéklerakó. Baranya Pál, Tiszafüred jegyzője kedden elmondta: a szavazás érvényességéhez a 10 ezer 125 szavazásra jogosult polgár közül legalább 5063 embernek kellett volna voksolnia.

A népszavazáson azonban csak 4725-en vettek részt, az érvényes szavazatok száma 4507 lett, ebből 1918-an igennel, míg 2589-en nemmel szavaztak a kérdésre. Baranya Pál közölte: mivel az ügy sürgős döntést kíván, várhatóan a város új képviselő-testülete határoz majd a hulladéklerakó helyéről, mert újabb népszavazás kiírására csak egy év elteltével kerülhet sor.

1956-os emlékérmek átadása
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a nemzet szolgálatában tanúsított példamutató helytállásáért 1956-os emlékérmet adományozott a köztársasági elnök 40 egykori forradalmárnak; az emlékérmeket kedden a Belügyminisztérium központi ünnepségén Pál Tibor politikai államtitkár adta át. Az emlékérmek közül 17-et már csak a hozzátartozók vehettek át. A politikai államtitkár további 22 forradalmárnak 1956-os emléklapot adott át.

Ünnepi beszédében Pál Tibor elmondta: 1956-ban a magyar nép döntő többsége úgy gondolta, hogy nem tud és nem is akar úgy élni, ahogyan addig tette, más társadalmi berendezkedést akart, amely élhető és fejlődésre képes társadalmi feltételeket teremt számára. „Az országos párt- és állami vezetés döntő része viszont úgy gondolta, nem kíván változtatni a fennálló rendszeren: a kompromisszumkészség hiánya következtében kétezernél többen meghaltak, a halottak több mint fele 30 év alatti volt, s több mint 200 ezer ember elhagyta az országot, a kivégzettek száma is több száz” – fűzte hozzá az államtitkár.

Pál Tibor szólt arról is, sokan, sokszor emlékeztek már meg a forradalom nagyjairól, sikeres harcairól, de kevesebbszer azokról a fiatalokról, akiknek a neve nem maradt fenn a köztudatban, akikre csak néhány bajtársuk emlékezik már. „Az emlékezés nem más, mint életünk meghosszabbítása, ezért kérem önöket, akarjunk emlékezni, akarjunk kérdezni és beszélni emlékeinkről” – kérte az államtitkár a megjelentektől. Pál Tibor szerint a múlt ismerete nélkül nem érthető és nem élhető jól a jelen. „Hajtsunk fejet az előtt, hogy a forradalom a szabadság és függetlenség akarása volt, hogy a névtelen résztvevők és a névről ismert aktív alakítók élhetőbb országot akartak” – mondta a politikus.

Ombudsmani vizsgálat a paksi romák ügyében
Számos, az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot tárt fel a paksi romák ügyében folytatott ombudsmani vizsgálat – közölte Kaltenbach Jenő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Kaltenbach hangsúlyozta: a költözéssel kapcsolatos eljárás sem európainak, sem jogállaminak nem volt nevezhető. A romákkal szembeni intézkedés – az ombudsman álláspontja szerint – mindennemű kommunikációt nélkülöző, „bürokrata, lelketlen hatalmaskodó” volt.

Kaltenbach Jenő hangot adott annak a véleményének is, hogy az egyedinek nem tekinthető eset során a helyi közigazgatás csődöt mondott, nem mutatva sem kríziskezelési képességet, sem felkészültséget az ügy megnyugtató rendezésére. Tapasztalatként fogalmazta meg azt is, hogy az eseményekkel kapcsolatos kudarcok láttán, a bírálatok hallatán, senki nem vállalta magára a felelősséget, az ügy szereplői rendre egymásra hárították azt.

Az ombudsman kifogásolta, hogy a paksi önkormányzat márciusban, amikor a romák hozzá fordultak a szerintük életveszélyessé vált Bedő-tanyai épület helyreállítását kérve, az építési hatóság felé terelte az ügyet. Ez nem volt sem logikus, sem a helyhatóságtól elvárható magatartásnak nem tekinthető – szögezte le Kaltenbach Jenő. A vizsgálatról kibocsátott összefoglaló szerint az önkormányzat csak az életveszély elhárításáról intézkedett, egyébként nem foglalkozott az üggyel, míg később, az ingatlan bontásának elrendelésekor anyagi és eljárásjogi szabályokat sértett; az épületet használó roma családokat nem vonták be az eljárásba, a hatóság nem biztosította számukra az ügyfelet megillető jogokat. Az ombudsman összességében megállapítja, hogy az eljárás visszásságot okozott az élethez, a legmagasabb szintű egészséghez, a testi épséghez és az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben.

Az AB a helyi adókról szóló törvényről
Nem alkotmányellenes a helyi adókról szóló törvénynek az a rendelkezése, amely az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t illetően adómentességet állapít meg – tudatta az Alkotmánybíróság kedden közleményben. A tájékoztatásból kiderül: az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ÁPV Rt.-nek a gazdasági társaságoktól eltérő funkciója, rendeltetése, szerepe megalapozhatja azt a jogalkotói mérlegelést, amelynek eredményeként az adómentességet megállapították. „Ez nem ütközik az alkotmánynak a köztulajdon és a magántulajdon egyenrangúságát biztosító, azokat egyenlő védelemben részesítő rendelkezésébe” – olvasható a közleményben.

Mint írják, nem alkotmányellenes a helyi adókról szóló törvénynek az a rendelkezése sem, amely szerint mentes a helyi adó alól a közhasználatú közlekedési tevékenységet végző adóalany, az e célra használt telek után. A határozat szerint a közhasználatú közlekedési tevékenység közszolgáltató jellegű, alapvető és tömeges lakossági igényeket elégít ki, ezért megbízható, biztonságos teljesítéséhez kiemelkedően fontos érdek fűződik. „Ennek érvényre juttatását az állam éppen ezért a maga eszközeivel, például adómentességgel elősegítheti” – tartalmazza a közlemény, hozzátéve: e körben és erre tekintettel az adómentesség biztosítása nem tekinthető önkényesnek. A közlés szerint minderre tekintettel az Alkotmányíróság az érintett rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Megállapodás az önkormányzatok támogatásáról
Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága keddi ülésén támogatta a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi törvény módosítását benyújtott indítványt. A testület a kormánypárti képviselők 10 igen szavazata és az ellenzéki honatyák tartózkodása mellett döntött a Nagy Sándor és Juhászné Lévai Katalin szocialista képviselő önálló indítványának általános vitára való alkalmasságáról.

A kormánypárti képviselők önálló indítványának indoklása szerint különösen a szennyvíz-közműfejlesztésre benyújtott kedvezményezett igényeknél gyakori, hogy a közbeszerzési eljárás során az ellenérdekű felek észrevételt tesznek, azaz jogorvoslati lehetőséggel élnek. Ennek következtében egyes érintett önkormányzatok elvesztik a központi támogatásra való jogosultságot, mert a kihirdetést követő egy éven túl zárulnak le az eljárások. A javaslat szerint annak érdekében, hogy a közbeszerzési eljárások elhúzódása miatt az önkormányzatok központi támogatással megvalósuló beruházásai ne veszítsék el a felhasználói jogosultságot, indokolt esetben a belügyminiszter a törvényben jelzett határidőt 90 nappal meghosszabbíthatja.

A grémium támogatta az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott, technikai jellegű módosító indítványokat. Az előterjesztés lehetővé tenné az érintettek számára, hogy a felmenőik által valamikor viselt megkülönböztető betűjelet ne csak a családnév előtt, hanem azután is viselhessék. A javaslat indoklása utal egyebek között az Alkotmánybíróság egyik tavalyi határozatára, amelyben a testület alkotmányellenesnek minősítette az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló törvényerejű rendeletben a 14 éven aluli kiskorú személyek egyszeri utónév módosítására, valamint a több utónévvel rendelkező személy utónevének kizárólagos viselésére, és az utónevek sorrendjének egyszeri cseréjére vonatkozó korlátozó rendelkezéseket. A módosítás új fogalmakat, például a leánykori nevet felváltó születési név bevezetését is lehetővé tenné. A módosítás további indokai között szerepel, hogy a hatályos anyakönyvi jogszabályok elavultak, diszharmonikus rendelkezéseik a hatályos joganyag alkalmazását is megnehezítik.

Nem volt hosszú bájtok éjszakája?
Egyelőre nem találtak bizonyítékokat arra, ami alátámasztaná azt a gyanút, hogy az APEH adatállományából adatokat törtöltek, vagy megváltoztattak volna az úgynevezett „hosszú bájtok éjszakáján” – közölte Király László György, az APEH elnöke szerdán Egerben tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a szakvéleményt készítő külső szakértői cég az utolsó simításokat végzi a munkán. Elmondta: a sajtó által Fidesz közelinek nevezett gazdasági társaságokat is részletes vizsgálat alá vették. Ezenkívül más keresztirányú vizsgálatot is végeztek, de ezek sem támasztották alá a fent említett gyanút – fogalmazott az APEH elnöke.

„Ha október 31-éig feláll az SZDSZ által kezdeményezett országgyűlési vizsgálóbizottság, amely többek között ezt a kérdést is tárgyalja, az APEH által készített vizsgálati anyagot a bizottság rendelkezésére bocsátjuk” – mondta Király László György. Amennyiben a bizottság nem áll fel, akkor november elején az eredményekről részletesen tájékoztatják a közvéleményt – mondta.

Király László György reagált a sajtóban napvilágot látott hírre, miszerint az APEH dolgozói ez évben nem kapják meg jutalmukat. Mint ismertette: a jutalom mértékét minden évben a Pénzügyminisztérium határozza meg annak alapján, hogy a gazdaság működése szerint mennyi költségvetési bevétel várható. Az összes bevétel nagy részét a gazdaság produkálja, de ehhez néhány százalékot az adóhivatal jó munkája hozzá tud tenni, ez képezi a jutalom alapját. „A pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalások során arról esett szó, hogy az elképzelések szerint ez évben is ennek megfelelően jutalmazhatják az adóhivatali dolgozókat” – mondta az APEH elnöke. „Igaz, konkrét döntés még nem született az ügyben” – tette hozzá.

„Ez évben összesen 8,8 milliárd forint jutalmat lehetne szétosztani, amennyiben kevesebb jutna a jutalmazásra, differenciálással érik el, hogy ne csökkenjen azoknak a jövedelme, akikre hosszú távon számítanak” – fogalmazott Király László György. Az adóhivatal hosszú távú törekvéseiről elmondta: az a cél, hogy a jövőben a közvélemény előtt is nyilvánvalóvá váljon, hogy az adóhatóság a politikától távol álló közigazgatási szervezet. Ezt célozza az a kormányzati elképzelés is, hogy az adóhivatal elnökét határozott időre – hat évre – nevezzék ki az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága és az Állami Számvevőszék javaslata alapján.

Az APEH elnöke végül kijelentette: az adóhatóság megyei igazgatóit nem cseréli le. Valamennyi igazgató „megüti az elvárható szakmai színvonalat”, így nem lát okot arra, hogy bárkitől megváljon. „Vezetők cseréjére csak szakmai indokok alapján kerülhet sor” – hangsúlyozta Király László György.

A Fidesz távol marad az APEH-bizottságtól
A Fidesz-frakció nem delegál tagokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal működése és felügyelete során felmerült aggályok kivizsgálására irányuló parlamenti vizsgálóbizottságba – derül ki a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának keddi közleményéből. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a parlament csütörtöki ülésének napirendjén szerepel a bizottság tisztségviselőinek és tagjainak megválasztása. „Az elmúlt hónapokban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban lefolytatott vizsgálatok eredményéről nyilatkozó Király László György APEH-elnök bejelentette: semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy az adóhivatalban 1998 vagy 1999 során adatok megsemmisítésére került sor. Az APEH vizsgálata tisztázta, hogy a ”hosszú bájtok éjszakája„ nem más, mint minden alap nélkül hangoztatott rágalom” – olvasható a közleményben.

A közlés szerint mivel a vizsgálatot az MSZP-SZDSZ-kabinet által kinevezett APEH-elnök folytatta le, a jelenlegi kormánypártok által kezdeményezett vizsgálóbizottság pedig szintén a „hosszú bájtok éjszakájának” kivizsgálására irányul, a vizsgálóbizottság létrehozásának a frakció nem látja értelmét. „Az adóhivatal munkatársainak megfélemlítését célzó politikai akciókhoz a Fidesz – Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nem kíván asszisztálni, így a frakció sem tagokat, sem tisztségviselőt nem delegál egy olyan vizsgálóbizottsága, melynek létrejöttét a kormánytöbbség politikai okokból kívánja kikényszeríteni” – áll a közleményben.

Újabb kihallgatás Millenáris-ügyben
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a rendőrség kedden ismét kihallgatta gyanúsítottként Bártfai Bélát, a Miniszterelnöki Hivatal volt közigazgatási államtitkárát a Millenáris Kht. korábbi vezetője munkaviszonyának megszüntetése ügyében – közölte a politikus védőügyvédje. Bánáti János elmondta, hogy a rendőrségen a volt ügyvezetővel kötött szerződés, illetve felbontásának körülményeiről, valamint részleteiről érdeklődtek. A védő szólt arról is, hogy a gyanúsítás ellen benyújtott panaszukkal kapcsolatban még nem kaptak tájékoztatást, de a törvényi határidőket figyelembe véve valószínűleg elutasították azt.

Bánáti János megemlítette, hogy az ügyben további tanúmeghallgatások várhatók. A rendőrség korábban már kihallgatta Berkecz Máriát, a kht. egykori ügyvezetőjét munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatos körülményekről, illetve a hallgatási díjként átutalt 10 millió forintos összegről.

Elkészültek a költségvetés keretszámai
A keddi kormányszóvivői tájékoztatón Bárándy Péter igazságügy-miniszter ismertette a büntető törvénykönyven eszközölt változtatásokat. Gál J. Zoltán kormányszóvivő a gyógyszerügyön kívül a jövő évi költségvetés terveit vázolta. Eszerint a GDP-hez mért államháztartási hiány 4,5 százalékra csökken, és a jövő évi büdzsé elsődleges szempontjai az egészségügy, az oktatás, a területfejlesztés és az EU-csatlakozás lesznek.

A keddi kormányülést követő sajtótájékoztatón Bárándy Péter a büntető törvénykönyv módosítása kapcsán szemléletváltásról beszélt. Mint mondta, a büntetőügyekben eljáró hatóságok (főképp a bíró) visszakapják a mérlegelés szabadságát a büntetési keret alsó és fölső határa között. A miniszter szerint ez sem enyhítést, sem súlyosbítást nem jelent, előrelépés viszont a szabadság és a célszerűség terén. A törvényt módosították a terrorcselekmények büntethetősége és a kábítószerkérdés célszerű kezelése érdekében, derült ki a tájékoztatóból. Bárándy Péter elmondta, hogy a törvény továbbra is szigorúan bünteti a kábítószerkereskedőt, a fogyasztó szempontjából viszont megadja az elterelés (leszoktatás) lehetőségét. A fő változtatásokkal a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a Legfőbb Ügyész is egyetértett. Az igazságügy-miniszter elmondta, hogy a kormány elképzelése szerint az APEH nyomozóhivatalát ki kell vonni az APEH felügyelete alól, és a esetleg a rendőrség hatáskörébe kerülne. A jászladányi ügy kapcsán megjegyezte: szükség van a választójogi törvény szabályozására a kormányzati ciklus közepén.

Gál J. Zoltán a jövő évi költségvetés tervezetének fő vonalait ismertette. A bruttó hazai termék növekedése eszerint 4-4,5 százalék, az infláció éves átlagban 5 százalék lesz, az államháztartás hiánya pedig a DDP-hez mérten 4,5 százalékra csökken. A költségvetés tekintetében a kormány célja – mint elhangzott -, hogy az ország a jóléti fordulat fenntartása mellett az egyensúly irányába mozduljon el, de az ne fenyegesse a gazdasági növekedést és a modernizációt. A költségvetés kiadási összege 5885,195 milliárd forint. A jövő évi büdzsé elsődleges szempontjai az egészségügy, az oktatás, a területfejlesztés és az EU-csatlakozás, és számos kedvezményt biztosít a munkavállalóknak, a nyugdíjasoknak és a gyermeket nevelő családoknak – közölte a kormányszóvivő. A közalkalmazotti bérek rendezése mellett tervezik a nyugdíjak emelését, a 13. havi nyugdíj bevezetésének előkészítését és az adók csökkentését.

Gál J. Zoltán elmondta, hogy a kormány még az idén befogadja támogatási rendszerébe a létfontosságú gyógyszereket, így az eddig támogatottak körébe 80 új termék kerül be. Előkészítik a szív- és érrendszeri betegségek megelőzését és gyógyítását szolgáló gyógyszerek ingyenessé tételét, és megvizsgálják a csontritkulást gyógyító készítmények támogatásának lehetőségét. Döntöttek az alacsony forgalmú gyógyszertárak támogatásáról is. Az Oktatási Minisztérium előterjesztése alapján a felvételi eljárás egyszerűsítése várható, derült ki a sajtótájékoztatón. Az államilag finanszírozott első képzésre jelentkező felvételizőknek a terv szerint a választott szaknak vagy szakpárnak megfelelően két tárgyból kell felvételi vizsgát tenniük. A minimális ponthatár 72 pont lesz.

Gál J. Zoltán közölte, hogy Medgyessy Péter George Bush meghívására november 6 és 11 között az Egyesült Államokba látogat, és az amerikai elnökkel a magyar-amerikai szövetségi viszonyról fog tárgyalni. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az IBM vezérigazgatója értesítette a miniszterelnököt a székesfehérvári IBM gyár bezárásáról. A döntés oka a merevlemezek iránti gyenge kereslet. Gál J. Zoltán elmondta: a Foglalkozáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium akciótervet dolgozott ki az ügy megoldására

Fidesz: Nincs alzternatív forgatókönyv
A Fidesz úgy véli, hogy a kormány egyelőre nem gondolkodik alternatív forgatókönyvekben, nem gondolkodik azon, mi van akkor, ha a világgazdasági tendenciák az elmúlt hónapokhoz hasonlóan romlanak – mondta Varga Mihály, a Fidesz pénzügyi kabinetjének vezetője kedden, a kormányülésen elhangzott költségvetési irányszámok kapcsán. A volt pénzügyminiszter az elhangzottak alapján arra következtetett, hogy a kormányon belüli viták miatt nincs még költségvetési törvényjavaslat.

„Ha az államháztartási hiány mértékét a kabinet valóban másfél százalékkal kívánná csökkenteni, akkor nagyon komoly megszorító intézkedésekre kellene számítani” – mondta. Varga Mihály szerint vagy erről szólnak a kormányon belüli viták, vagy a kormányülésen elhangzott számok nem valósak. Megfogalmazása szerint a Fideszt már nagyon érdekelné, hogy mire lehet számítani jövőre. A politikus utalt arra, hogy a kormánynak október 15-re kellett volna a költségvetésről döntenie. Mint mondta, szemmel látható, hogy a javaslat még nem készült el.

A PM szerint nem lesz költekezés
Nem tervez a kormány jövőre megszorító intézkedéseket, de megakadályozza a fedezetlen, megalapozatlan költekezést – mondta Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője kedden, reagálva Varga Mihály, a Fidesz pénzügyi kabinetje vezetőjének véleményére. Máté Dániel úgy véli: Varga Mihály nem veszi figyelembe a tényeket, amikor megszorítónak nevez egy olyan költségvetést, amely jövőre a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresetének több mint 17 százalékos növekedésével, a köztisztviselők bérének jelentős emelkedésével, a nyugdíjak törvényben meghatározott növekedésével számol, és hozzákezd a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.