Törvénytelen népszavazási időpont?

A Fidesz szerint az uniós csatlakozás ügyében nem az a legfontosabb kérdés, hogy mikor lesz a népszavazás, hanem az, hogy mikor nyújtja be a kormány a négypárti megállapodásban vállalt programjait. Az MSZP egyetért és támogatja a kormány javaslatát, mely szerint 2003. március 15-én kerülne sor a Magyarország európai uniós csatlakozásáról szóló népszavazásra.

MTI
2002. 10. 11. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz szerint az uniós csatlakozás ügyében nem az a legfontosabb kérdés, hogy mikor lesz a népszavazás, hanem az, hogy mikor nyújtja be a kormány a négypárti megállapodásban vállalt programjait. Erről Szájer József, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője nyilatkozott a kormány ülésén született döntéseket kommentálva.

A politikus a vállalt programok között a magyar gazdák, a kis- és középvállalkozások támogatását, a bérek felzárkóztatását említette meg. Ezek az igazán fontos kérdések, minden ezután következik – szögezte le, megjegyezve, hogy a Fidesz szerint Medgyessy Péter az időpont megjelölésével fordítva ül fel a lóra.

Úgy vélte: a népszavazási időpont kijelölése előtt szerencsés lett volna, ha a miniszterelnök konzultál szakértőivel. Hiszen mint mondta, a jelenlegi menetrend szerint csak áprilisra várható a csatlakozási szerződés végleges szövege.

Álláspontja szerint a polgárok nem foszthatók meg attól, hogy a szerződés ismeretében dönthessenek az uniós csatlakozásról. Emlékeztetett arra, hogy az integrálódó országok mindegyikében csak a csatlakozási szerződés végleges szövegének ismeretében került sor a népszavazásra.

Megjegyezte azt is, hogy a népszavazásról szóló törvény értelmében a voksolást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre, munkaszüneti napra, vagy az azt megelőző, illetve követő napokra. Ez is a kormány amatőrizmusának jele, hogy mindent PR-szempontoknak rendel alá – húzta alá a politikus.

A csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítással kapcsolatban azt is aláhúzta, hogy a Fidesz érdemi konzultációt tart szükségesnek és nem alibi-egyeztetést.






Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.