A Fidesz hiányolja a tájékoztatást
A Fidesz rossz jelnek tartja, hogy a csatlakozást érintő tájékoztatások elmaradnak, a párt ugyanis elengedhetetlenül fontosnak tartja, hogy a négy parlamenti párt rendszeres tájékoztatást kapjon az uniós tárgyalások alakulásáról, és egyetértésre jusson a kormány által követendő stratégiáról. A Fidesz-Magyar Polgári Párt Elnöksége közleményében kifogásolja, hogy elmaradt a szombatra tervezett európai uniós nagybizottsági ülés.
Közlésük szerint Szili Katalin házelnök nem tájékoztatta a parlamenti frakciók vezetőit arról, hogy nem kerül sor a testület ülésére. A házelnök ezzel megakadályozta, hogy a pártok vezetői a kormány képviselőjétől tájékozódjanak a tagjelölt országok varsói megbeszéléséről. Meghiúsult annak a lehetősége is, hogy a frakciók delegáltjai közös fórumon fejtsék ki véleményüket a felmerült kérdésekben – fogalmaz a Fidesz elnöksége.
Különösen nyugtalanítónak tartják ezt a magatartást két nappal az Európai Unió hétfői, sorsdöntő csúcstalálkozója előtt. Közlésük szerint a pártok és a polgárok máig nem kaptak tájékoztatást arról, milyen intézkedéseket dolgozott ki a kabinet a hazai bérek uniós felzárkóztatása, a magyar gazdák, valamint a kis- és középvállalkozások versenyképességének megteremtése érdekében.
A Fidesz – Magyar Polgári Párt reméli, hogy a kormány nem csupán utólagos, diktátumszerű tájékoztatást ad tárgyalási pozícióiról – írják. A Fidesz elnöksége – a tájékoztatásuk szerint – mindenesetre kész az egyeztetésre akár az utolsó pillanatban is, elősegítve ezzel a lehető legkörültekintőbb álláspont kialakítását a fontos döntések előtt.
Beperlik Jánosi György sportminisztert
Pert indít a jó hírnév megsértése miatt Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter ellen Bodor András, az ifjúsági tárca volt közigazgatási államtitkára és Szabó László, a tárca volt helyettes államtitkára. A két volt államtitkár erről szombati közleményében számolt be.
A közlemény szerint Jánosi György egy júliusi sajtótájékoztatón azt állította, hogy a leváltott állami vezetők felmentési idejük alatt két heti, 30 ezer kilométer autózásról szóló benzinszámlát kívántak elszámoltatni a minisztériummal. A felmentett államtitkárok sérelmezik, hogy az őket méltatlan helyzetbe hozó vádakat a miniszter nem helyesbítette, holott erre levélben is kérték őt – derül ki a közleményben.
Bodor András és Szabó László keresetükben azt kérik, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság tiltsa el Jánosi Györgyöt a további jogsértésektől és kötelezze elégtétel adására a nyilvánosság előtt. A felmentett állami vezetők fejenként százezer forint kártérítés megfizetését is kérelmezik, az összeget megítélése esetén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlanák fel – tartalmazza a közlemény.
Kongresszusra készül a Munkáspárt
A Munkáspárt december 14-én tartja meg XX. kongresszusát, amelynek a pártelnök szerint különös jelentőséget ad az ország közelgő csatlakozása az Európai Unióhoz. Thürmer Gyula elnök, a párt központi bizottsága szombati ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten kifejtette, hogy a központi bizottság véleménye szerint Magyarország közösségi integrációjával a Munkáspárt a nyugat-európai baloldali mozgalom részévé válik.
Thürmer Gyula elmondta: a központi bizottság döntött arról is, hogy a kongresszusukra meghívják Medgyessy Péter miniszterelnököt. Megjegyezte: a Fidesz feltételeivel ellentétben náluk nem kell a kormányfőnek Munkáspártba belépnie ahhoz, hogy jelen lehessen kongresszusukon. A kongresszus várható határozatairól szólva Thürmer Gyula elmondta: a Munkáspárt önálló pártként kíván működni a jövőben is, tehát egyes feltételezésekkel szemben nem lépnek be a szocialista pártba, és nem lesznek annak belső baloldali ellenzéke.
A pártelnök szerint a kongresszus dönt a párt arculatáról is, amely az antikapitalista, tőkésellenes magatartás vállalásában mutatkozik meg. Thürmer Gyula hangsúlyozta: a Munkáspárt vezető testülete ugyanakkor lehetőséget lát a szélesebb pártegyüttműködésre akár az európai uniós csatlakozással összefüggő népszavazás, akár az unió megismertetése kapcsán. Hangsúlyozta: a Munkáspárt szerint a társadalom minden tagjának részesednie kell az uniós csatlakozás előnyeiből.
A pártelnök közölte: a december 14-i tisztújító kongresszus is lesz, az elnöki és az alelnöki tisztségekre jelentkezők személyéről döntenek. Thürmer Gyula tájékoztatása szerint a pártelnöki tisztségre ő egyedül, az alelnöki tisztségekre pedig Vajda János és Vajnai Attila eddigi alelnökök és Karacs Lajosné, a párt volt főpolgármester-jelöltje jelentkezett.
A pártelnök közölte azt is: a Munkáspárt üdvözli a Kínai Kommunista Párt XVI. kongresszusát. Véleménye szerint pártja az elmúlt 13 évben fontos szerepet játszott abban, hogy a magyar-kínai kapcsolatokban ne következzen be végzetes romlás.
Bejelentette: közvetlenül a december 14-i kongresszus után a Munkáspást delegációja élén Kínába utazik a kommunista párt meghívására.
Karacs Lajosné úgy vélekedett, hogy a ruha- és textilipar mintegy 130 ezer dolgozója, a mezőgazdaságban pedig mintegy 500 ezer ember az ország EU-csatlakozásának biztos vesztese lesz, ha a kormány nem hárítja el megelőző intézkedésekkel az őket érő várható gazdasági hatásokat. Vajnai Attila hozzátette: ugyancsak megelőző kormányzati lépések szükségesek ahhoz, hogy a szegényebbeket ne sújtsa elviselhetetlen mértékben a villamos energia és gázszolgáltatás EU-csatlakozás miatt elkerülhetetlen liberalizációja.
Nyakó szerint Orbán Viktor kétszínű játékot űz
Az MSZP szerint Orbán Viktor kétszínű játékot űz, ugyanis néha úgy tesz, mintha Magyarország európai uniós csatlakozásának elkötelezett híve lenne, ugyanakkor időről időre kijelentéseivel támadást indít az ország sikeres integrációs törekvései ellen. Mindezt Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte, reagálva a volt kormányfő szombati nyilatkozatára.
Orbán Viktor a kormány alkotmánymódosítási javaslatát elfogadhatatlannak tartja, mert szerinte azzal Magyarország átadná a nemzeti szuverenitás egy részét Brüsszelnek. Nyakó István elmondta: Orbán Viktor miniszterelnökként még elfogadta, hogy az EU-nak küldetéséből fakadóan vannak olyan nemzetek felett álló döntéshozó fórumai, amelyek a belépő országok egyes önként átadott hatásköreit gyakorolják.
Így van ez a jelenlegi 15 tagállam esetében, és így lesz a belépni kívánó tíz ország, köztük Magyarország csatlakozását követően – hangoztatta a szóvivő. Nyakó István szerint Orbán Viktor „kétszínű játéka” olyan személyes hatalmi ambíciót szolgál, ami súlyosan sérti a magyar nemzet érdekeit. Az MSZP ezért abban bízik, hogy a Fidesz decemberi kongresszusa véget vet a „kétszínűségnek”, s egyértelműen eldől, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elkötelezi-e magát a csatlakozás mellett, vagy Orbán Viktor polgári öntevékeny csoportjainak útját választja – jelezte a szóvivő.
Orbán Viktor kijelentésére, amely szerint az ország függetlenségének egy jelentős részét az „internacionalisták” fel kívánják adni, így reagált: „ha ez alatt azt kell érteni, hogy az MSZP modern szociáldemokrata pártként a globalizáció kihívásait tekintve a nyitás és a nemzetközi együttműködés útját tartja az ország számára sikeresnek, akkor el kell fogadjuk Orbán Viktor kritikáját”.
Bill Clinton állítja, semmit sem tudott Jeffrey Epstein bűntetteiről















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!