Jávorszky Béla azóta hazajött, tehát nincs oka annak, hogy Nikicser László ne foglalhassa el helyét a tallinni misszió élén – tette hozzá.
A tájékoztatón elhangzott: a Németh Zsolt vezette külügyi bizottság levélben is kifejezte ellenvetéseit Nikicser László kinevezése miatt. A bizottság legutóbbi ülésén Nikicser László meghallgatását követően nyolc igen és nyolc tartózkodás született.
Az MNO kérdésére válaszolva Tóth aláhúzta: a magyar NATO-felkészültséggel kapcsolatban a tagállamok részéről hivatalos vélemény nem fogalmazódott meg, a prágai csúcson fognak hangot adni ezzel kapcsolatos álláspontjuknak.
Arra felvetésre, miszerint főleg brit részről kockázatosnak tartják Románia felvételét a NATO-ba, Tóth Tamás jelezte: Magyarország támogatja Románia felvételét, és a tagországok is a széleskörű bővítés hívei.

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó