Újrakezdési kisvállalkozói hitel Fehérvárott

Az IBM székesfehérvári gyárának bezárásával elbocsátott dolgozók munkába állását, illetve vállalkozóvá válását segítő hitelkonstrukciót hozott létre Székesfehérvár önkormányzata, az IBM és a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.

MTI
2002. 11. 20. 12:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erről szóló megállapodást szerdán írta alá Warvasovszky Tihamér polgármester, Mohácsi Péter ügyvezető igazgató és Tóth Ferenc igazgató.

Az aláírást követő sajtótájékoztatón elhangzott: azért döntöttek erről, mert a hitel igénybevétele gyors megoldást kínálhat a munkanélkülivé vált dolgozók egy részének az újrakezdéshez. A mikrohitelen, illetve a két éve létrehozott városi hitelkonstrukción alapuló újrakezdési kisvállalkozói hitelt az IBM -től elbocsátott, vállalkozásba kezdők vagy az őket alkalmazó mikrovállalkozások vehetik igénybe.

A hitel összege nem haladhatja meg a hatmillió forintot, s tárgyi eszközök és forgóeszközök vásárlására, illetve egyéb beruházások finanszírozására használható fel, lejárata maximum öt év, kamata a jegybanki alapkamathoz igazodik.

A vállalkozásba kezdő dolgozóktól az IBM a vállalkozás indításával kapcsolatos költségek egy részét is átvállalja.

– A hitelnyújtást biztosító alapba a cég 300 millió forintot helyez el. Az első 120 millió forintot rövidesen át is utalja – közölte Mohácsi Péter ügyvezető igazgató.

Székesfehérvár jövő évi költségvetéséből a célra ugyancsak jelentős összeg elkülönítését tervezik, de annak mértékéről Warvasovszky Tihamér polgármester egyelőre nem kívánt többet mondani.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az elbocsátásra kerülő dolgozók egy része állásidőn van, a felmondások január 2.-án kezdődnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.