Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató helyettese megerősítette az információt. Hozzátette: a napokban nem várható hasonló szállítmány Magyarországon való áthaladása. Azt is elmondta, hogy ilyen jellegű vasúti szállítmányok érkezésével kapcsolatban még nem kaptak jelzést. A Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO-szállítmányok magyarországi áthaladásához az Országgyűlés február 24-én járult hozzá.
Törökország az iraki válsággal kapcsolatban kérte a NATO-tól, hogy vezényeljen légterébe elektronikus légi felderítő AWACS-gépeket, telepítsen területére Patriot légvédelmi rakétákat és küldjön tömegpusztító fegyverek elleni szakszolgálatot. Bocskai István közlése szerint a magyar hozzájárulás megadása óta naponta átlagosan 10-20 katonai repülőgép használja az ország légterét. Közlése szerint volt olyan nap, hogy 60, de olyan is, hogy csak néhány repülőgép vette igénybe Magyarország légterét.
Hangsúlyozta: egy esetleges iraki akció megkezdése esetén nem erősödik meg ez a forgalom, hiszen addigra már befejeződnek a Törökországba irányuló szállítások. Ez a hozzájárulás Törökország védelmének megsegítésére született, nem pedig egy esetleges katonai akciót szolgál – írja a Magyar Televízió Online.
Donald Trump Orbán Viktornak üzent, Brüsszel továbbra is Ukrajna mellett áll














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!