Az előrejelzés szerint utoljára négy éve fordult elő, hogy a megkérdezettek saját kilátásaikról lényegesen kedvezőbben nyilatkoztak, mint a gazdaság fejlődési lehetőségeiről.
Az önkormányzati vezetők hasonlóképpen vélekednek: saját településük helyzetét csak a válaszolók nyolc százaléka tartja jónak, negyven százaléka viszont kifejezetten borúlátó. A jövőbeni kilátásokat illetően egyébként a helyhatósági vezetők is optimistábbak, amikor szűkebb környezetükről mondanak véleményt, míg az ország kilátásait kedvezőtlenebbnek ítélik, mint egy évvel korábban.
Az Európai Unióhoz való csatlakozást a lakosság többsége változatlanul támogatja. A Tárki a referendumon hatvan és hetven százalékos részvételre számít, míg az igen szavazatok arányát 75-85 százalék közé teszi.
Mindazonáltal az intézet a bizonytalanság növekedését tapasztalja: a többség a belépést követően az árak gyors emelkedésére számít, és egyre kevesebben vannak azok, akik ezzel együtt a bérek növekedését is várnák, ugyanakkor sokan tartanak a munkanélküliség emelkedésétől is.
Forrás: Népszabadság
Uniós szövetség alakul a visszatérési központok létesítésére














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!