Nem vették át az amerikai és a brit nagykövetségen a Civilek a Békéért mozgalom petícióját a múlt szombati béketüntetéskor. A háborúellenes megmozduláson több ezer ember vett részt. A tüntetők a Vörösmarty térről vonultak a nagykövetségek érintésével a Kossuth térig. A parlament elnöke és a Miniszterelnöki Hivatal vezetője képviselője révén vette át a dokumentumot, mely arra szólítja fel a kormányt, hogy állítsa le az ENSZ alapokmányát és a nemzetközi jogot figyelmen kívül hagyó, a népek önrendelkezési jogát sértő iraki háború támogatását. A mozgalom egyik aktivistája egyhetes éhségsztrájkkal tiltakozik a háború ellen a Parlament előtt.
BELFÖLD
Tisztújítás a szocialistáknál
Kovács Lászlót elnökké, Szili Katalint elnökhelyettessé választotta a Magyar Szocialista Párt budapesti tisztújító kongresszusa szombat délután. A párt két alelnöke Hiller István és Szekeres Imre lett. Az országos választmány elnökének Jánosi Györgyöt választották. A szavazatszámlálást követően a kongresszuson elhangzott: a pártelnök személyére 623 küldöttből 583-an szavaztak, az elnökhelyettes 627 küldöttől 615 szavazatot kapott. Az MSZP vezető tisztségei közül egyedül a választmányi elnöki posztra volt többes jelölés.
Kovács pert vesztett
Jogerősen megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, amelyet Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke ellen indított a múlt tavasszal a párt rágalmazása és jó hírnevének csorbítása miatt. Mint emlékezetes, a szocialista politikus 2002 áprilisában – a választások két fordulója között – kijelentette: egy magyar állami vállalat szocialistának látszó szórólapokat nyomtat, amelyeket a kampánycsendben akarnak osztogatni, választási csalás látszatát keltve. A Fővárosi Bíróság jogerős ítélete a múlt csütörtökön született meg. Eszerint Kovács László tavaly április 18–19-i nyilatkozataival hamis látszatot keltve megsértette a Fidesz jó hírnévhez fűződő jogát, ezért a bíróság kötelezte a szocialista politikust, hogy három országos napilapban tegye közzé az ítélet rendelkező részét.
Börtön a volt MSZP-s vezetőnek
Andráskó Józsefet, az MSZP budakeszi szervezetének egykori elnökét, Nikolits István volt szocialista titkosszolgálati miniszter 1994-es kampányfőnökét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt jogerősen három év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Fővárosi Bíróság. A vádirat szerint Andráskó 1994–95-ben, kapcsolatait kihasználva, hamis adatokkal rendelkező, illetve tényleges külkereskedelmi tevékenységet nem folytató cégek vezetőivel együttműködve igényelt vissza és vett fel jogosulatlanul hétszázmillió forintnyi exporttámogatást az APEH-től.
Támogatás Amerikától
Mint ismeretes, Bush amerikai elnök bejelentette, hogy 75 milliárd dollár kiegészítő támogatást kér a kongresszustól az iraki háború céljaira, és ebből mintegy ötmilliárdot osztana szét a háborút támogató országok között, köztük Magyarországnak. A Honvédelmi Minisztérium tudomása szerint a hazánknak felajánlott 15 millió dollárból (3,4 milliárd forint) 12,8 milliót egyébként is megkaptunk volna az 1996 óta tartó biztonsági segítségnyújtási program részeként. Az amerikai nagykövetség közlése ennek ellentmond: a szerint – ha a kongresszus megszavazza Bush javaslatát – a 15 milliót az éves fejlesztési támogatáson felül kaphatja meg Magyarország.
Újabb vád Princzék ellen
A Fővárosi Főügyészség hétfőn írásban arra utasította az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságát, hogy Princz Gábort és hat társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt gyanúsítottként hallgassa ki. A főügyészség közlése szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a Postabank Rt. korábbi ügyvezetésének tagjai megszegték a pénzintézeti törvény és hitelintézeti törvény vagyonkezelésre vonatkozó szabályait, mert „kétes ügyleteik” után nem képeztek megfelelő céltartalékot, üzletpolitikájuk következtében a bank elveszítette saját tőkéjét, és ily módon mintegy 36 milliárd forint vagyoni hátrányt szenvedett. A tájékoztatás szerint a közel négy és fél évi nyomozás során e bűncselekmény megállapíthatóságát kezdettől fogva vizsgálták.
Tiltakozó rendvédelmiek
A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége tiltakozásul a hivatásos állomány 2003-as reálbércsökkenése ellen április 10-ig figyelemfelhívó akciót folytat a Parlament előtti Kossuth-szobornál. A szervezők a helyszínen nagyméretű átlátszó postaládát állítottak fel, amelyben a szervezet céljait támogató leveleket gyűjtik, a legérdekesebb írásokat ismertetik a közvéleménnyel, majd március 10-én átadják Medgyessy Péter miniszterelnöknek. A postaládát a fegyveres és rendvédelmi szféra hivatásosai és nyugállományú tagjai napi 24 órán keresztül őrzik.
Lemondott a VPOP vezetője
Szakmai körökben nagy meglepetést váltott ki, hogy Arnold Mihály, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka a múlt szerdai állománygyűlésen bejelentette lemondását. Az altábornagy visszavonulása előtt többek között azért állnak oly sokan értetlenül, mert a parancsnok tavaly kérelmezte, hogy szolgálati idejét hosszabbítsák meg. A Világgazdaság értesülése szerint Arnold Mihály lemondásának oka vélhetően a vámőrség létszámának uniós csatlakozás miatti csökkentése. László Csaba pénzügyminiszter elfogadta a lemondást, s Arnold Mihály utódjául Nagy János pénzügyőr dandártábornokot nevezte ki.
Magyarok az uniós haderőben
Magyarország egy gépkocsizó lövészzászlóaljat és egy Mistral típusú, rövid hatótávolságú légelhárító rakétákkal felszerelt szakaszt ajánl fel az ez évtől már létező európai uniós katonai erőbe – mondta Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára múlt heti szolnoki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ennek a katonai erőnek az a feladata, hogy részt vegyen az unión kívül, annak határai közelében kialakult válságok felszámolásában. Iváncsik Imre szerint a jövőben, amikor a hivatásos és szerződéses katonák jogviszonyt létesítenek majd a honvédséggel, ezzel egyúttal vállalják, hogy külföldre is vezényelhetik őket.
Öt vésztározó épül a Tiszán
A Tisza árvízvédelmét erősítő Vásárhelyi-terv első ütemében öt vésztározó épül 2007-ig mintegy 30-40 ezer hektár területen, mondta Váradi József, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára Nyíregyházán. Közlése szerint a tározók építése 2004 második felében indul. A tározók helyét az érintett települések vezetőivel és a területeken gazdálkodókkal történő egyeztetések után választják ki. Szakemberek számításai szerint a tározók szükség esetén 60-65 centiméterrel mérséklik majd a folyó vízmagasságát.
KÜLFÖLD
Elhúzódhat a háború
Tommy Franks tábornok, az iraki hadműveleteket irányító amerikai középső parancsnokság főnöke vasárnap azt nyilatkozta, nem zárható ki egyértelműen, hogy a Huszein rendszerének megdöntését célzó háború akár nyárig is eltarthat. Cáfolta azonban azokat a híreszteléseket, melyek szerint utánpótlási hiány miatt hosszabb szünet következne be a hadműveletekben. A hírek szerint megtorpant a szövetségesek előrenyomulása, a katonák több helyen állóháborúra rendezkedtek be, mivel az ellenállás erősebb a vártnál. Korábbi brit jelentések ellenére Bászra városát sem sikerült még bevenni. Eközben az amerikai–brit légierő rekordszámú bevetést hajtott végre a hét elején, elsősorban a Bagdad környékén állomásozó iraki Köztársasági Gárda ellen, a főváros ostromának előkészítésére. A Times értesülése szerint az ostrommal valószínűleg megvárják az erősítésként érkező százezer amerikai katonát.
Menekülttáborok Kelet-Európában
Az Európai Unió tagországainak oltalmát kereső háborús menekülteknek valószínűleg az Unió területén kívül kialakított menekülttáborokban kell majd megvárniuk helyzetük tisztázását – jelentette ki David Blunket brit belügyminiszter, aki pénteken ismertette a menedékjogot kérők helyzetének rendezésére kidolgozott, heves vitát kiváltó javaslatát a tagországok belügyminisztereinek athéni találkozóján. A jelentés vázlatát ismerő polgárjogi csoportok élesen bírálták az elképzeléseket. Úgy vélik, hogy a tervezett átmeneti központok lényegében tömeges internálótáborok lesznek. A szervezetek hangsúlyozzák: igen komoly jogi és erkölcsi kérdések várnak tisztázásra a várható menekülthullám ügyében.
ENSZ-segélyszállítmány Irakban
Vasárnap este átlépte Irak határát az ENSZ segélyszállítmánya. A konvoj Kuvaitból indult, és főként ivóvizet szállít a dél-irakiaknak, mivel a térségben megsérült az ivóvízhálózat. Az ENSZ közlése szerint mostantól mindennap több szállítmány indul útnak Kuvaitból. A világszervezet fontosnak tartja, hogy a segélyeket ne olyan kaotikus állapotok közepette osszák szét, mint ahogyan azt a brit katonák tették, ezért az elosztást a helyi kórházak végzik majd.
Európa nem sajnálkozik
Leszavazták múlt csütörtökön az Európai Parlamentben azt a határozati javaslatot, amelyben a képviselő-testület „mélységes sajnálkozását” fejezte volna ki, mert az USA és Nagy-Britannia háborút indított Irak ellen. A javaslatot elutasították a konzervatív és kereszténydemokrata pártokat tömörítő, az EP legnagyobb politikai csoportját alkotó Európai Néppárt képviselői és a brit képviselők, akik úgy vélték, hogy a szöveg túlságosan ellenséges az Egyesült Államokkal szemben. Az Egyesült Európai Baloldal képviselői azért utasították el a határozatot, mert túl békülékenynek találták. A zöldek a baloldalt hibáztatták a kudarcért, amely szerintük megakadályozta a parlamentet abban, hogy kifejezésre juttassa a közvélemény nagy többségének a háborút elítélő álláspontját.
Meghalt az új kór felfedezője
Meghalt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) orvosa, aki először azonosította a gyorsan terjedő, tüdőgyulladást okozó titokzatos kórt – adta hírül a Reuters. Az orvos a SARS-szindrómaként elhíresült betegség áldozata lett. A 46 éves Carlo Urbani elsőként diagnosztizálta Hanoiban egy amerikai üzletemberen a többnyire halállal végződő betegséget. Az influenzához hasonló tüneteket okozó vírus eddig mintegy ezerötszáz embert fertőzött meg szerte a világon, s 59-en vesztették életüket a betegség következtében.
NATO-bővítés hét meghívottal
A NATO székhelyén a múlt szerdán hét kelet-európai ország külügyminiszterei aláírták a csatlakozási jegyzőkönyvet, s a ratifikálási folyamat után várhatólag 2004 májusában sor kerül az atlanti szövetség eddigi legnagyobb létszámú bővítésére, amellyel a szövetségnek már 26 tagja lesz. A hét meghívott ország: Bulgária, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Lettország és Litvánia. Az amerikai szenátus állítólag rögtön megkezdi a csatlakozási jegyzőkönyvek vitáját. Nem lehet gond a meghívottak parlamenti megerősítési folyamatában sem, bár Szlovákiában a csatlakozás ellenfelei már többségben vannak, és megpróbálnak népszavazást kicsikarni a belépés meghiúsítására.
GAZDASÁG
Kedvezőbb lakástakarék
A szerződésszám komoly növekedésére számítanak a lakástakarékok azt követően, hogy március 31-i kezdettel duplájára nőtt az állami támogatás mértéke konstrukcióiknál. A jogszabály-módosítás értelmében a támogatás a természetes személyek esetében megduplázódott: 72 ezer forintra nőtt, ezzel együtt az állami támogatás mértéke a betétként elhelyezett összeg harminc százaléka maradt. A törvénymódosítást eredetileg januárra tervezték, a bevezetéshez azonban a piacon lévő társaságoknak (Fundamenta, Lakáskassza-Wüstenrot, OTP Lakástakarék) még jóvá kellett hagyatniuk új módozataikat – számol be a Világgazdaság.
Békési gazdák tüntettek
Forgalomlassító demonstrációt szervezett szombat délelőtt a Gádorosi Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége több mint húsz békés megyei település gazdaküldötteinek részvételével. Varga Lajos, a szövetség elnöke elmondta: a gazdák attól tartanak, hogy a mezőgazdasági termelők vesztesei lesznek az európai uniós csatlakozásnak. Tájékoztatása szerint a gazdák úgy érzik, hogy az agrárrendtartás magára hagyta és szándékosan tönkretette a mezőgazdasági ágazatot. Sertéstartásra például az idén már nem kötöttek szerződéseket, sőt az érvényben levőkre sem vették át az állatokat. Ha a demonstráció nem jár eredménnyel, a gazdák készek arra, hogy a csatlakozási népszavazást megelőző héten mindennap az utakra vonuljanak.
Romlik hazánk tőkevonzereje
A működő tőkéért folytatott versenyben Magyarország pozíciói a következő négy évben némileg romlanak – áll a londoni székhelyű Economist Intelligence Unit legfrissebb jelentésében. A hatvan ország széles körű vizsgálatán alapuló elemzés megállapítja: az elmúlt két évben ötven százalékkal emelkedtek a termelési költségek Magyarországon, ezenkívül a versenyképességet rontó gazdasági folyamatok egybeesnek a vezető iparágakban tapasztalható lassulással, amely költségcsökkentő intézkedéseket von maga után. Különösen figyelemre méltó, hogy miközben hazánkról úgy hírlik, a térség legstabilabb gazdasága, addig a makrogazdasági környezet tekintetében mindössze 48. a rangsorban.
Laktanyalakás-botrány
Esztergomon kívül több települést, például Veszprémet is érinti a laktanyalakások körül kipattant botrány – írja a Magyar Hírlap. Az APEH ugyanis most kamatostul visszaköveteli a 2000-ben adott áfa-visszatérítést és szociálpolitikai támogatást azoktól a családoktól, akik volt szovjet laktanyákból kialakított lakótelepeken vettek lakásokat. Az érintettek – zömében kisnyugdíjasok, többgyermekes családok – attól rettegnek, hogy utcára teszik őket, hiszen arra nincs pénzük, hogy még egyszer megvásárolják a lakásukat.
Ismét drágult az üzemanyag
Szerdán négy forinttal emelte a motorbenzin árát a Mol Rt. A társaság tájékoztatása szerint az elmúlt héten megfordult a trend a világ kőolajpiacán, a kőolajárak emelkedtek. Ugyanez jellemezte a motorbenzinek jegyzésárát is, ezért döntött a Mol az áremelés mellett. Az árváltozást követően a 91-es oktánszámú motorbenzin 229,50, a 95-ös 232,50, a 98-as 241,50 forintba kerül. A gázolaj literjéért változatlanul 221 forintot kell fizetni.
Közel az első evás határidő
Közeledik az első fontos határidő az egyszerűsített vállalkozói adót (evát) választók számára. Április 12-ig be kell vallani, s be is kell fizetni az első három hónap bevételei után esedékes eva-előleget. Idén az evásoknak a tavalyi év után ebben az évben esedékes adókat még gazdálkodóként kellett volna befizetniük, az idén pedig már evásként negyedévente tartoznak előlegfizetéssel – derül ki a Magyar Hírlap írásából. A parlament által hétfőn elfogadott módosítás szerint az első negyedévbe nem számítanak bele azok a tavalyról áthúzódó bevételek, amelyek után az adózó már fizetett egyéni vállalkozóként személyi jövedelemadót, társasági adót vagy általános forgalmi adót.
Roham előtt az adóhivatalok
A tavaly a bérükön felül nem rendszeres juttatásban részesült több mint százezer közalkalmazott személyi jövedelemadó-bevallásához készített igazolás – az APEH számítógépes programjának hibája miatt – a pluszjövedelmekről semmilyen elszámolási kötelezettséget nem tartalmazott. Az ebből következő valótlan bevallásról ugyan egyik fél sem tehet, de az önellenőrzést meg kell tenniük. Emiatt az adóhivatalok várhatóan ismét hatalmas roham előtt állnak.
A magyar konyha már a brunch előtt is tudta, hogyan kell reggelizni














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!