Tóth Tamás külügyi szóvivő az MTI-nek elmondta: a holland
külügyi tárca vezetője Szlovéniából érkezett Magyarországra, s kedd reggel Szlovákiában folytatja rövid közép-kelet-európai körútját. Kovács László és Jaap de Hoop Scheffer a magyar-holland kapcsolatokat minden tekintetben problémamenteseknek, igen jónak minősíthetőknek nevezte.
A szóvivő közlése szerint a két külügyminiszter egyetértett
abban, hogy az Európai Unió bővítése után különösen hasznos és
szükséges a kis- és közepes méretű országok közötti együttműködés. Az Európai Konventtel kapcsolatban a magyar fél arról tájékoztatta holland partnerét, hogy Magyarország már teljes joggal szeretne részt venni a konventet követő kormányközi konferencián. – Magyarország azt szeretné: ez a kormányközi konferencia ne kezdődjön el korábban, mint az utolsó népszavazás a csatlakozásra váró országokban, s ne legyen vége, mielőtt Magyarország és a többi kilenc ország teljes jogú tagjává nem válik az Európai Uniónak – mondta a szóvivő.
Kovács László és a holland külügyminiszter az EU és az Amerikai
Egyesült Államok kapcsolatáról – a szóvivő beszámolója szerint – úgy vélekedett: minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy a
transzatlanti kapcsolatokat helyre lehessen állítani.
- Egyetértés volt abban is, hogy szükség van egy erős, egységes,
közös kül- és biztonságpolitikával rendelkező Európai Unióra, s egy
olyan Európai Unióra, amely minden tekintetben, a külpolitikai
állásfoglalásokban is partnere az Amerikai Egyesült Államoknak –
tette hozzá. Tóth Tamás tájékoztatása szerint a holland külügyminiszter érdeklődött arról, hogy milyen eredmény várható a hét végi magyarországi EU-népszavazáson. Kovács László külügyminiszter elmondta: a kormány úgy ítéli meg, hogy napról napra egyre több támogatója van az igen szavazatnak. – Arról tájékoztatta holland partnerét, hogy minden várakozás szerint a magyar állampolgárok meggyőző többsége, akár 80 százaléka
az igen mellett fog állást foglalni – ismertette Kovács László
álláspontját a szóvivő.
A külügyminiszter holland partnerének az is elmondta, hogy
„Magyarországon mindössze két olyan, nem parlamenti erő van, egy szélsőjobboldali és egy szélsőbaloldali, amely szembefordul az EU-csatlakozással”, a parlamenti pártok támogatják a csatlakozást. Irak ügyében a két politikus egyetértett abban: az lett volna az optimális megoldás, ha Szaddám Huszein és az iraki rendszer aláveti magát az ENSZ határozatainak; ez azonban nem történt meg, ezért volt szükség az iraki válság katonai megoldására. Ez a felek szerint nem jó megoldás, de mindenféleképpen jobbnak nevezhető, mint ha „a világ karba tett kézzel ült volna”, és nem tett volna semmit a nemzetközi közösség korábbi állásfoglalásainak érvényre juttatására. – Adott esetben azt kockáztatta volna, hogy Szaddám Huszein maga lép fel támadólag a nemzetek közössége ellen – hangsúlyozta a
szóvivő. Az MTI kérdésére válaszolva Tóth Tamás elmondta: Magyarország reméli, hogy a közeljövőben Magyarországra látogat Hollandia miniszterelnöke, akinek érvényes meghívása van.
bzs bfz bkk
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!