Népszabadság: Új székházat terveztet az MSZP
A napokban pályázatot hirdet az MSZP új székházára – értesült a Népszabadság. Emlékezetes: néhány hete a szocialista párt elnöksége is úgy foglalt állást, hogy a nehéz emlékű és mellesleg rendkívül korszerűtlen Köztársaság téri székházból ki kellene költöznie az MSZP-nek a következő választásokig.
A lap úgy tudja, a pályázat kiírásának egyik oka az, hogy az utóbbi hónapokban több épületet is megnéztek a párt vezetői, de székház céljára mind alkalmatlan volt. Ennél is nyomósabb ok azonban, hogy a szocialisták kíváncsiak arra, milyennek képzelik a fiatalok egy modern, nyitott szociáldemokrata párt székházát, ezért műegyetemistáknak hirdetik meg a pályázatot. Nemcsak arra kérnek terveket, hogy például üvegpalota vagy hagyományos téglaépület legyen-e a székház, hanem javaslatokat várnak arra is, hogy melyik kerületben építsék fel, forgalmas főúton vagy csendes mellékúton álljon, legyenek-e benne különböző szolgáltatások, például vendéglátóhely, internetkávézó, mélygarázs, konferenciaterem. A pályázati anyagok alapján tanulmánytervet készíttetnek, majd ingatlanfejlesztési cégeknek írnak ki pályázatot új székház építésére, de kész épülettel is lehet jelentkezni, ha az hasonlít az elképzelésekhez.
A Népszabadság információi szerint az MSZP tizenöt éves tartós bérletet vállalna évi mintegy 80-100 millió forintért az ingatlanra, vagyis a székházat nem venné meg a párt, hanem az építtető tulajdonában maradna. A részleteket nyár végére, ősz elejére dolgozzák ki. A költözés időpontját még nem lehet tudni, de szocialista körökben úgy vélik, tartható a korábban kívánatosnak nyilvánított 2005-ös időpont, vagyis a következő választásokra már az új székházában készülhet fel az MSZP.
Mindeközben keresik a vevőt a Köztársaság téri székházra is, de a bérleti konstrukció terve miatt az eladás vagy az eladás csúszása nem befolyásolja az új elhelyezést. A pártban nem aggódnak az MSZP mintegy 300 millió forintos adóssága miatt sem; az éves állami támogatás ugyanis megközelíti az egymilliárd forintot. Úgy tudjuk, megszorítások nélkül, a folyó kiadások visszafogásával tervezik visszafizetni a bankhitelt. A székházcserét a tartozás nem befolyásolja – szögezte le a lapnak a párt egyik vezetője.
Népszabadság: IMF-bírálat hazánknak
Élesen bírálja a Nemzetközi Valutaalap a magyar gazdaságpolitikát, amely a fizetési mérleg hiányának növekedéséhez és a versenyképesség romlásához vezetett. Ugyanezt tették a minap neves magyar közgazdászok is. Az IMF és a szakértők egyaránt pénzügyi kiigazítást javasolnak 2003-ra vagy – legkésőbb – 2004-re. Általános tanács a kormánynak: a közszférában fogja vissza a foglalkoztatást, és szigorúan tartsa magát a bérek befagyasztására tett kötelezettség vállalásához. Az IMF-javaslatok szerint a kormánynak mérsékelni kellene a kiadásokat az egészségügy, a nyugdíjak, a társadalmi juttatások és a támogatások terén is, és akár a jövőre tervezett adócsökkentést is el kellene halasztania. A pénzügyi tárca ez utóbbival vitatkozik, de egyetért az IMF megállapításaival.
Szijjártó Péter: Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!