A fináléban a tavalyi, finnországi kontinensviadalon is második magyar birkózó jól kezdett. Kedvenc fogásával a pörgetéssel próbálkozott, és 2-0-ás előnyre tett szert. Ahokas zonban ezután rutinosan hárította ellenfele próbálkozásait, sőt amikor Deák Bárdost intették, nem kért térdelő helyzetet sem, hanem állásból folytatódott a mérkőzés. Az idő Ahokasnak kedvezett, mert a magyar nehézsúlyút újra megintették, és összekapaszkodás következett. A finn volt a kedvezményezett, Deák Bárdos pedig nem fogta össze, amiért megintették – két pont Ahokasnak, döntetlen.
Az állás már nem változott és a kétszer 3 perc után újabb összekapaszkodásra került sor. Deák Bárdos megpróbálta kiterelni ellenfelét az érvényes területről, de az utolsó pillanatban Ahokas – kihasználva a ránehezedő birkózó tehetetlenségi erejét, 3 pontért leszaltózta riválisát, és 5-2-es pontozással a tavalyi bronz után idén megszerezte az aranyérmet.
„Sajnálom. Győzni jöttem Belgrádba, de nem sikerült” – mondta a rendkívül csalódott Deák Bárdos.
Deák Bárdos Mihály második lett a birkózó-Eb-n
Deák Bárdos Mihály ezüstérmet szerzett a belgrádi 50. kötöttfogású birkózó Európa-bajnokság 120 kg-os súlycsoportjában, miután a döntőben 5-2-re kikapott a finn Juha Ahokastól – adta hírül az origo.hu.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!