Medgyessy: 2004 a takarékosság esztendeje lesz

A 2006-os választási győzelmet tartja a kormány működése vezérlő elvének Medgyessy Péter miniszterelnök, aki az MSZP országos választmányának szombati budapesti ülésén értékelte a kormány egyéves tevékenységét.

MNO
2003. 05. 24. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2006-os választási győzelmet tartja a kormány működése vezérlő elvének Medgyessy Péter miniszterelnök, aki az MSZP országos választmányának szombati budapesti ülésén értékelte a kormány egyéves tevékenységét. – Teljesíteni fogjuk a négy év programját, úgy, ahogy ígéreteink szólnak – fogalmazott a kormányfő.

A kabinet tevékenységét értékelve a már megvalósított intézkedések között említette egyebek mellett a pedagógusok bérének emelését, a minimálbér adómentessé tételét, a nyugdíjasok és a sokgyermekes családok terheinek enyhítését, valamint a gazdaság teljesítőképességének növelését. A nyugdíjasokkal kapcsolatosan úgy fogalmazott, „itt a legkevésbé tiszta a lelkiismeretem”, ugyanakkor kitért arra, hogy fokozatosan bevezetik a 13. havi és az özvegyi nyugdíjat, valamint 19.000 forintot juttattak fejenként a nyugdíjasoknak, amit – a kormányfő szavai szerint – a Fidesz-kormány korábban elvett tőlük.

A gazdaság helyzetéről szólva kiemelte az autópályaépítési programot, a vállalati hitel- és adókedvezményeket, a személyi jövedelemadó és a tételes egészségügyi hozzájárulás mértékének csökkentését, a költségvetési hiány mérséklését. Megjegyezte, hogy a gazdasági növekedés így is tartható, hozzátéve: az infláció is csökkenő tendenciát mutat. Az eltelt egy év eredményei közé sorolta a civil szervezetekkel és a munkaadókkal kialakított párbeszédet, a parlament rendszeres ülésezését, az ország nemzetközi megítélésének helyreállítását, a határon túli magyarok segítését és a kabinet támogatottságát a választók körében.

Kitért arra, hogy a jövőben nagyobb mértékben kell foglalkozni a gyermekek, a fiatalok és a falvak problémáival, javítani kell a kormány kommunikációján és hatékonyabb elemző munkára van szükség. – A teljesítményünkhöz képest nagyon rossz a kommunikáció, sokszor nem tudjuk jól elmondani, hogy mit miért teszünk, nem tudjuk elmondani az emberek nyelvén az üzeneteket. Ezen tehát alapvetően változtatni kell – mondta a kormányfő.

A kormány és az MSZP kapcsolatát korrektnek és nagyon jónak nevezte, ugyanakkor gyengének a párt tagozatainak bevonását a kormányzati munkába, szükségesnek az információáramlás erősítését. A kormányfő kitért arra: az MSZP választmányától visszajelzéseket vár a kabinet munkájáról, hozzátéve:: „a visszajelzés finom megfogalmazása a kritikának”.

Medgyessy Péter úgy vélte, nagyobb figyelmet kell fordítani az ellenzék gondolkodásának megértésére, nem kell lebecsülni, milyen erőt képvisel. Mint mondta, a kormány jövőbeni munkájának irányait a modern, európai, magyar, köztársaság szavakkal lehet jellemezni. A modernség a fenntartható fejlődést, a reformokat, a jó oktatási rendszert, a versenyképes gazdaságot és az informatika fejlődését jelenti, az európaiság az életvitelt, a politizálás stílusát és Magyarország helyét a világban – fejtette ki.

Medgyessy Péter úgy fogalmazott: magyarság alatt a magyar kultúra fejlesztését, nemzetmegtartó erejét, a világban történő terjesztését érti. Kitért arra, hogy a népesség számának alakulása „nem lehet csak a jobboldal gondja, ez minden tisztességes ember gondolkodásában helyet kell kapjon”. – Válaszokat kell adnunk a nemzeti identitás és a hazafiság erősítésének kérdéseire, azokra a fogalmakra, melyekkel mindannyian azonosulunk, de valamilyen érthetetlen baloldali szemérmesség miatt nem szólunk róla – hangsúlyozta.

A következő 18 hónapban a kormányzati munka súlypontját a gazdaság helyzetének javítására kell helyezni a miniszterelnök szerint. Mint mondta, rosszul alakul a nemzetközi gazdasági helyzet, ezért beruházási és foglalkoztatási programokra, megtakarításokra lesz szükség, miközben a lakosságnak vonzó lehetőségeket kell kínálni. – A 2004-es év a takarékosság, az erőgyűjtés és felkészülés éve lesz, ki kell választani azokat a prioritásokat, melyekre koncentrálni tudunk – szögezte le, hozzátéve, hogy az MSZP-től együttműködést és összetartást vár el a kedvezőtlenebb helyzetben is. Medgyessy Péter szerint nem lesz visszalépés 2004-ben, de a következő év nehezebb lesz. Hozzátette: a bérek az árakkal lépést tudnak tartani, de ennél többre most nem tud vállalkozni ígéreteiben.

Ugyancsak a súlypontok közé sorolta az egészségügy reformját, amelyről elmondta: munkahelyek nem kerülnek veszélybe, és nem kell fizetni a szolgáltatásokért. A haderő- és a közigazgatási reform kapcsán aláhúzta: az emberekhez közel álló közszolgáltatásokra van szükség. Az uniós csatlakozással összefüggésben úgy vélte, hogy szükség van egy olyan személyre, aki koordinálja a falu- és a vidékfejlesztés ügyeit a területfejlesztésért és a turizmusért felelős államtitkárral együtt.

A kormányfő köszönetet mondott az MSZP-nek és a választóknak a támogatásért. A kormányát érintő személyi változásokról szólva azt mondta, a kormányzást szolgálatnak tekinti és a teljesítmény maximálására kéri minisztereit.

MTI

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.