Medgyessy: Emlékeznünk kell minden európai áldozatra

Azzal, hogy a mesterségesen kettéosztott kontinens most egyesül, nemcsak az unió területe lesz nagyobb, de a béke esélye is – jelentette ki Medgyessy Péter kormányfő, aki pénteken a két hazai antifasiszta szervezet, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség vezetőivel találkozott.

MNO
2003. 05. 09. 8:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A második világháború európai befejezésének napján tartott megbeszélésen szóba kerültek a közelgő 60. évforduló megünneplésével kapcsolatos teendők is – közölte a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája.

Medgyessy Péter úgy fogalmazott: a háború befejezését a nácizmus fölötti győzelemként élte meg Magyarország és Európa.

– A köztársaság kötelessége, hogy megbecsülje mindazokat, akik harcoltak az emberiség ellenségei ellen. Nincs hiábavaló áldozatvállalás, ha az utókor teszi a kötelességét: emlékezik és tanul a múltból – jelentette ki a miniszterelnök. – Emlékeznünk kell minden európai áldozatra, magyarokra és más nemzetiségűekre, a koncentrációs táborokba hurcoltakra, azokra a fiatalokra, akiket frontokra küldött a diktatúra. Emlékezni kell mindannyiukra. A majd egymillió magyar és több millió európai halottra, akik a világégés során haltak meg – mondta Medgyessy Péter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.