Amennyiben a kormány hajthatatlan, úgy könnyen elképzelhető, hogy egyes szakszervezetek keményebb eszközökhöz nyúlnak – mondta Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti tömörülés (ESZT) alelnöke.
Medgyessy Péter miniszterelnök a hét végén a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos választmánya előtt utalt a reálbérek befagyasztásának lehetőségére. Migács Tibor, a Liga Szakszervezetek szakértője azt sem tartja kizártnak, hogy a kormányfő – akárcsak korábban – ezúttal is a közalkalmazottakról beszélt.
A szakszervezeti vezetők közül többen is úgy érveltek, hogy a bérek dinamikus növekedése tavaly sem akadályozta az infláció csökkenését, így az erre való hivatkozás nem jogos. A munkavállalók a gazdasági teljesítmény növekedésével megegyező reálbér-növekedést tartanak elfogadhatónak, így a kormány középtávú gazdasági programjában szereplő 3 százalékos dinamikát is keveslik.
A bérfelzárkóztatási folyamattal átmenetileg sem egyeztethető össze, hogy a reálbérek növekedése elmaradjon a gazdaság teljesítményének bővülésétől – mondta Honti Erzsébet, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) ügyvivője, aki szerint a versenyszféra bérszintjébe a kormányzatnak amúgy sincs beleszólása. A magyar bérek relatív lemaradása jóval nagyobb, mint a gazdaságé, azaz a magyar bérszínvonal a gazdasági lehetőségek által meghatározottnál is alacsonyabb – tette hozzá.
Az utóbbi 12 évben a termelékenység növekedése és a bérdinamika elszakadt egymástól, így a kormányfő javaslata elfogadhatatlan – mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, aki szerint a munkavállalók nem fognak irreális követelésekkel előállni az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.
A bárek területén fennálló lemaradás miatt megnőhet a felsőoktatást és a kutatási szakmát elhagyók száma – fogalmazott Kuti, aki szerint az általuk képviselt szakmákban a munkaerő magasan kvalifikált, több nyelvet beszél és jó külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, így a pályaelhagyás esélye esetükben az átlagosnál is nagyobb. Kuti úgy látja, hogy a kormány által célul kitűzött tudásalapú társadalmat nem lehet a jelenlegi felsőoktatási bérekkel megvalósítani.
Napi Gazdaság
Nyugaton arról beszélnek, hogy a háborúban fel kell készülnünk gyermekeink elvesztésére + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!