A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alelnöke, a párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője mindezt arra reagálva mondta el vasárnap Budapesten, hogy Kovács László, az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke értékelte a kormány egyéves tevékenységét.
Pokorni Zoltán rámutatott arra: a kormány nem tudta a kis- és középvállalkozók, a gazdák, a nyugdíjasok felzárkóztatását kellő módon elősegíteni.
Az ország gazdasági helyzetét értékelve Pokorni Zoltán utalt a miniszterelnök korábbi kijelentéseire, miszerint rendkívüli takarékosságra van szükség a közigazgatásban, a kormány és az állampolgárok szintjén.
– Nem dinamikusan növekvő ország képét vázolja ez, hanem sokkal inkább egy komoly gazdasági gondokkal küszködő, már-már gazdasági válság felé sodródó ország miniszterelnöke beszél így – fogalmazott az alelnök.
Megjegyezte: alappal beszél erről Medgyessy Péter, mert a 9 százalékos költségvetési hiány és az államháztartási hiány mértéke is „sosem tapasztalt” mértékű, szavai szerint jelentős kölcsönök felvételére kényszerül a kormány. Hangsúlyozta: megbomlott a gazdaság egyensúlya, csökken a munkahelyek száma, jelentős vállalatok vonulnak ki Magyarországról.
Ennek kapcsán Pokorni Zoltán emlékeztetett arra: az MSZP 400 ezer munkahely létesítését ígérte, az időarányos 100 ezer újjal szemben 30 ezerrel kevesebb az álláshelyek száma.
Pokorni Zoltán a nem teljesült ígéreteket sorolva elmondta: az otthonteremtési program bővítése helyett a kormány megnyirbálta azt, egyetlen új kollégiumi férőhely sem épült, nem folytatódtak a felsőoktatási beruházások, a nővérek nem kapták meg a beígért hűségjutalmat, a kabinet „a rászorulók ingyenes étkezéséről is elfeledkezett”, bővítés helyett eltörölték a Széchenyi-tervet.
Hozzátette: arról sem volt szó, hogy a Medgyessy-kormány elértékteleníti a családok támogatására szolgáló adókedvezményeket.
Pokorni Zoltán a nem teljesült vállalások közül kiemelte még, hogy a kormány minden iskolának internetet ígért, ehhez képest – mind mondta – egy törvénytelen, leállított pályázat kiírására futotta.
A közszférában történt tavalyi jelentős – a Fidesz által is támogatott – béremelés kapcsán Pokorni Zoltán megjegyezte: azt az elmúlt négy év gazdaságpolitikájával alapozták meg. Rámutatott arra, hogy a béremelés fedezetét nem kapták meg az önkormányzatok, emiatt eladósodnak, intézménybezárásokra kényszerülnek.
Hozzátette: támogatták a minimálbér adómentessé tételét, de arról nem volt szó, hogy januártól annak összege nem emelkedik, akárcsak a közalkalmazottak fizetése. A kormányfő szavai alapján – meglátása szerint – a bérek befagyasztása a jövő évre is érvényes lesz.
Az MSZP és az SZDSZ elnökének kijelentései kapcsán Pokorni Zoltán megjegyezte: csak arról tudnak beszélni, hogy nincs veszekedés a koalíciós partnerek között, nyugalom van. Az alelnök szerint ez a nyugalom „sokkal inkább tehetetlenséget, döntésképtelenséget, elszalasztott alkalmakat jelent”.
Pokorni Zoltán visszautasította Kovács László azon kijelentését, miszerint a kormány az elmúlt egy évben a demokratikus fordulat végrehajtása érdekében tevékenykedett. Kijelentette: lehet kritizálni az elmúlt négy év kormányzati intézkedéseit, de elfogadhatatlannak tartja tevékenységük demokratikus, rendszerváltó folyamatba illő jellegének megkérdőjelezését.
Orbán Viktor: Csongrádon a plafon is leszakadt + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!