időjárás 7°C Vilma 2022. december 5.
logo

Jótékonysági koncert a daganatos gyermekekért

Valló László
2003.06.12. 22:00

A Béres Alapítvány június 20-án jótékonysági koncertet rendez a Zeneakadémián a Pécsi Gyermekklinika onkohaematológiai osztályának fölújításáért. A Béres Rt. által létrehozott alapítvány az est teljes bevételét a Pécsett kezelt daganatos gyermekek életkörülményeinek javítására fordítja. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Kiss B. Attila operaénekes is fölajánlották honoráriumukat a kórházra.
A koncert fővédnöke, Mádl Dalma asszony abban bízik hogy a jótékonysági koncertből előteremtik majd azt a tizenötmillió forintot, amely a fölújításhoz hiányzik. „Példaértékűnek tartom, hogy magánszemélyek, vállalkozások és civil szervezetek ilyen ügyért összefognak” – emelte ki köztársasági elnökünk hitvese.
Béres Klára, a Béres alapítvány elnöke a koncert kapcsán rendezett sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Béres Alapítvány 2002-ben indította útjára a „Béres a daganatos betegekért” programot, amelynek keretében tájékoztatással, termékadományokkal és anyagi juttatásokkal segítik a daganatos betegeket. Az alapítvány a Magyar Rákellenes Liga révén ismerte meg a Pécsi Gyermekklinika onkohaematológiai osztályának lesújtó állapotát, és meggyőződött róla, hogy az épület rendbetétele elodázhatatlan. Így született meg – mások bevonásával – a Béres Alapítvány jótékonysági koncertjének gondolata, hogy ekképp teremtsék elő a fölújításhoz szükséges összeget. A június 20-án sorra kerülő koncertre bárki vehet jegyet, olyanok is adakozhatnak, akik nem tudnak részt venni a rendezvényen.
A Pécsi Gyermekklinika onkohaematológiai osztályának vezetője, Kajtár Pál professzor arról tájékoztatott, hogy klinikájukon Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyéből érkező gyerekeket ápolnak, osztályuk hazánk második legnagyobb olyan intézménye, ahol daganatos gyermekek gyógyításáért küzdenek. Kifejezte abbeli örömét, hogy a Béres Alapítvány által szervezett koncert lehetővé teszi az épület megjavítását, így a kis betegek rendezettebb körülmények között gyógyulhatnak majd.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.