Az új tagok között van Andor Éva és Gulyás Dénes operaénekes, Kemény Győző, a Bojtorján együttes alapítója, Pitti Katalin operaénekes, Reviczky Gábor színművész.
A tagozat elnöksége egy állásfoglalást is elfogadott, amelyben arra szólítják fel a kormányt, hogy teljesítse feladatát a kultúra politikamentes kiemelt támogatásában, annak érdekében, hogy a magyarság megőrizze és erősítse kulturális helyzetét Európában.
Pálinkás József – aki az Orbán-kormányban az oktatási tárcát vezette – azt mondta, hogy a kutatás és fejlesztés 2001-ben megkezdett dinamikus, nemzetközi elismerést kiváltó támogatása a kormányváltás után megtorpant, 2003-ban pedig drasztikusan visszaesett.
Állásfoglalásában a kulturális tagozat arra szólítja fel a kormányt, hogy a 2004. évi költségvetésben pótolja „a magyar tudományos élet versenyképességét veszélyeztető mulasztásait” és a tudomány költségvetését az előző kormány által tervezett szinten biztosítsa.
Pálinkás József kitért arra is, hogy a nemrégiben elfogadott közoktatási törvénymódosítás ellentétes a Fidesz kulturális tagozatának értékrendjével, és szerinte nemkívánatos folyamatokat indít el, illetve gyorsít fel. Arra is felszólította az Oktatási Minisztériumot, illetve a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot, hogy tegyenek meg mindent a negatív tendenciák megfordítására.
A kulturális tagozat a közszolgálati médiával is foglalkozott. Pálinkás József közölte, a tagozat elnöksége elvárja a közszolgálati televíziótól a nemzeti elkötelezettségű, kiegyensúlyozott értékorientációjú műsorszerkezet személyi, pénzügyi és szervezeti kereteinek biztosítását.
„Felszólítjuk a kormányt, hogy biztosítsa a korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatás feltételeit valamennyi közmédiumban” – tette hozzá.
MTI
„Korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatást valamennyi közmédiumban!”
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kulturális tagozatának elnöksége 234 új tag, közöttük neves művészek felvételéről döntött - jelentette be Pálinkás József tagozatvezető az elnökség ülését követő pénteki sajtótájékoztatón, Budapesten.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!