időjárás 4°C Virgil 2022. november 27.
logo

Paks-Greenpeace: nem vetettek be titkosszolgálati eszközöket

MNO
2003.06.26. 11:34

A június 12-i paksi Greenpeace-tüntetés kapcsán nem folyt olyan eljárás, amelynek során titkosszolgálati eszközöket vettek volna igénybe - szögezte le Köllő Imre rendőr-alezredes, Paks rendőrkapitánya csütörtökön az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága előtt.

A belügyi szervek képviselői – Hatala József vezérőrnagy, az ORFK közbiztonsági főigazgatója és Bálint Ferenc, a felügyeleti és ellenőrzési hivatal vezetője – a bizottság MSZP-s tagjainak távolmaradásával megtartott ülésen kijelentették, hogy a rendőrség a tüntetésen nem alkalmazott „az indokoltnál szigorúbb kényszerítő eszközöket”, az eljárás során nem sérültek az őrizetbe vett aktivisták emberi jogai. Köllő Imre leszögezte azt is, hogy a hivatalosan be nem jelentett demonstráción a rendőri beavatkozás nyomán nem történt személyi sérülés. Illés Zoltán (Fidesz) kétségbe vonta az elhangzottakat, és azt mondta, hogy a rendőrök eleve gyűlölettel viseltettek a környezetvédő aktivistákkal szemben. Ezt valamennyi jelen lévő tisztségviselő visszautasította.

Köllő Imre képviselői érdeklődésre kijelentette, hogy videofelvétel – technikai okok miatt – nem történt az eseményekről. Arra a kérdésre, hogy hogyan értesült előzetesen a rendőrség a demonstrációról, elmondta: egyik kollégája június elején hozzájutott egy erről szóló anyaghoz, amelyet a Greenpeace az interneten terjesztett. Hozzáfűzte: ez volt az alapja annak, hogy fokozottan odafigyeljenek a várható megmozdulásra. Közölte azt is, többször kérték a Greenpeace-t, hogy kérjen engedélyt a demonstrációra, ezt azonban a szervezet nem tette meg.

Az ülésen több képviselő – köztük Gusztos Péter (SZDSZ) – kijelentette: a beszámolók nem győzték meg őket arról, hogy a tüntetőkkel szembeni kényszerítő intézkedések valóban nem lépték túl azt a szintet, amit az adott helyzet megkívánt. Elsősorban azt kifogásolták, hogy az aktivistákat megbilincselték. Szóba került az is, hogy közterületen volt-e a demonstráció vagy sem. Erre Köllő Imre elmondta, hogy a hatályos jogszabályok értelmében közterületnek minősült a tüntetés helyszíne, mivel azt a területet a Paksi Atomerőmű megnyitotta a közforgalom előtt. Hangsúlyozta, hogy éppen ezért lett volna bejelentés-köteles a demonstráció.
Felvetődött az ülésen, valóban kompetens-e a bizottság ennek az ügynek a megvitatására. Ezzel kapcsolatban Turi-Kovács Béla, a testület fideszes elnöke leszögezte: a házszabály értelmében a bizottság hatáskörébe tartozik minden, a környezetvédelem érdekében történő fellépés.

Turi-Kovács Béla az ülésen ismertette Bernhard Drumelnek, a Greenpeace közép- és kelet-európai ügyvezető igazgatójának levelét, amelyben arról tájékoztatta őt, hogy a szervezetnek az ülésre meghívott képviselője, Csáki Roland – aki nem jelent meg a testület előtt – nem jogosult tájékoztatni az ügyről a bizottságot. Az igazgató közölte azt is, hogy a Greenpeace a rendőri intézkedésekkel kapcsolatosan eljárást kezdeményez. A levelet a bizottsági elnök nem bocsátotta a sajtó rendelkezésére. Az ülést követő sajtótájékoztatón Turi-Kovács Béla és Koltai Tamás (Fidesz) kijelentette, hogy a kormányt és az atomerőmű menedzsmentjét felelősség terheli az erőműben történt mulasztások miatt.

Koltai Tamás szavai szerint jelenleg is káosz uralkodik az atomerőműben. Ezért felszólította a kormányt, hogy „azonnal és haladéktalanul szüntesse meg az emberek veszélyeztetettség érzését, hagyja abba a pökhendiséget, az arroganciát, a sumákolást, a hazudozást Paks ügyében, és – amíg nem késő – tegyen meg mindent az emberek biztonságát garantáló feltételek megteremtése céljából”.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.