Semmilyen konkrét számadat nem merült fel 2004-re vonatkozóan a gazdasági kabinet csütörtöki, a munkaadók, a munkavállalók, illetve a jegybank képviselőivel kibővített rendkívüli ülésén. László Csaba pénzügyminiszter szerint egyetértés mutatkozott abban, hogy erősíteni kell a gazdaság versenyképességét, és nem mutatkozott jelentős nézeteltérés azzal kapcsolatban sem, hogy a kormány csak a gazdaság teljesítményével összhangban álló béremeléseket tart elképzelhetőnek.
Járai Zsigmond jegybankelnök tegnap megjelent nyilatkozata szerint ugyanakkor az MNB azért ment bele a sáv eltolásába, mert kialakult egy megállapodás a jövő évi bérek emelkedésének üteméről, és tisztázódtak az ERM-II árfolyamrendszerbe való belépés körülményei. Járai közölte azt is: a 76 milliárdos takarékossági csomag mellett ígéretet kaptak egy jövő évi jelentősebb szigorításra is. Elismerte viszont, hogy a döntés rosszul időzített és gyengén kommunikált volt.
Tegnap jelentősen, három forinttal gyengült az euróval szemben a forint a bankközi pénzpiacon. az eurót délután 263,60/90 forinton jegyezték.
Barát Mihály
A tilos jelzés ellenére sem állt meg a vasúti átjárónál a rendőrök elől menekülő autós + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!