Apad a Duna, megjelenik a történelem

Horvátországban, Szerbiában, Romániában és Bulgáriában a Duna vízállása negatív rekordokat döntöget: soha ilyen alacsonyan nem folyt még a folyó. Megszenvedi ezt a természet és a gazdaság egyaránt. Magyarország déli részéről elindulva a Duna vízszintjének alacsony állása hatalmas problémákat okoz. Bulgáriában a Duna augusztusban mért vízszintje 1840 óta nem volt ilyen alacsony. Romániában néhány helyen az európai folyamon gyalogosan is át lehet sétálni a túlsó partra.

Bõtös Botond
2003. 08. 30. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szárazság súlyosan érinti az olyan országok elavult energiarendszerét és nem túl gazdag költségvetését, mint például Románia. A híres vizierőmű, a Vaskapunál már két hete mindössze negyedgőzzel működik. A múlt hétvégén ráadásul a vízhiány hatására a reaktorok hűtésére szánt víz miatt muszáj volt az egyetlen romániai atomerőművet leállítani, amely az ország energiaszükségletének tíz százalékát biztosítja.

A helyi hivatalos szervek a gazdaságtalanabb hőenergia alkalmazásához próbálnak visszatérni, amelynek üztemeltetése havonta további kilencven millió dollárt emészt fel.

A hajók állnak

A nem megfelelő vízmennyiség óriási károkat okozott és folyamatosan okoz a dunai víziközlekedésben is. Budapesttől délre a hajóforgalom fokozatosan leáll. A magyar határtól a Duna deltájáig veszteglő hajók sokaságát lehet a parton látni, amelyek kényszerűségből szakították meg útjukat.

Nehéz döntés előtt állnak nap mint nap a Vajdaságban az újvidéki pontonhíd kezelői is. Az ideiglenes híd már néhány éve helyettesíti a NATO repülői által lebombázott vajdasági hidakat. Mindezidáig a pontonhidat hetente háromszor felnyitották, hogy a folyami hajózás zavartalan útvonalát biztosítsák. A víz alacsony vízállása miatt a híddal történő manipuláció egy időre nem lehetséges. A jelenlegi helyzetben vagy teljesen felnyitják a hidat, és akkor gyakorlatilag megszakad az összeköttetés a két part között, vagy zárva tartják, de ez esetben a víziközlekedés akadozhat.

Környezeti katasztófa fenyegeti az egyedülállóan szép természetvédelmi területet, a Duna deltáját is. Grigor Baboian román szakértő szerint a Duna deltájából a víz már negyven (!) százaléka elpárolgott és a tíz százaléka mocsárrá változott.

A történészek örülnek

A víz rekordszintű alacsony állása azonban néhány embernek nem okoz „problémát”. Ily módon a történészek például néhány régmúlt rejtély megoldásához közelebb kerülhetnek. Az utóbbi napokban a Duna bulgáriai szakaszán Vidinnél egy régi híd tartógerendája „dugta ki a fejét” a vízből. A történészek szerint egy fahíd maradványai lehetnek az 1593 – 1596 -as évekből, amelyet azért épített fel a török hadsereg éppen oda, hogy Moldáviát és Havasalföldöt könnyedén lerohanhassák a Dunán át. A források ellenére több történész a híd létezéséről eddig igen szkeptikusan vélekedett, ám ha a leletről bebizonyosodik valódisága, az részben átirhatja a román történelem egy kis szeletét is.

A Duna romániai szakaszán a víz alatt a máig nem ismert Pacuiul lui Soare nevű középkori vár romjait fedezték fel. A várat még a bizánciak építették és 971-ben, és a Duna viz öntötte el a 15. században. Petru Diacon, archeológus szerint, ha feltételezésük véglegesen bebizonyosodik, akkor a legrégibb várromot találták meg a mai Románia területén.

Horvátországban a Duna medrében második világháborús katonai technológia került a felszínre. Nem messze Eszéktől a folyóban egy német tankot, dzsipet és páncélozott járművet fedeztek fel. A rendőrség lezárta a területet, mert attól tartottak, hogy a járműveken eddig fel nem robbant szerkezetek is lehetnek.

Előfordultak persze humorosabb helyzetek is a Duna alacsony vízállása miatt. A Duna romániai partján, tizenhárom bolgár sétált át a zöld határon a sekély vízben. Azonban még a szokatlan természeti feltételek sem indokolhatták azt, mondják a román rendőri szervek, hogy illegálisan lépjenek keleti szomszédunk területére, mivel útlevél egyikőjüknél sem volt...

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.