Vidéken terjeszkedhet az Electro World

Az egy fővárosi és két főváros közelében lévő áruházzal rendelkező brit érdekeltségű cég hamarosan Kelet- és Dél-Magyarországon nyithat új üzleteket. Állítólag olyan városokat vettek célba, amelyekben nagy vetélytársuk, a Media Markt már megjelent.

MNO
2003. 08. 14. 7:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Napi Gazdaság információi szerint Pécsett és Debrecenben is áruházat nyit a brit Dixons-csoport érdekeltségébe tartozó Electro World Magyarország Kft. A műszaki cikkek kereskedelmével foglalkozó vállalat eddig a fővárosban egy, agglomerációjában pedig két üzletet létesített.

A harmadik, Budakalászon felépült elektronikai áruház megnyitását követően Sebestyén Péter ügyvezető igazgató azt mondta: terveik szerint jövő áprilisig további két üzletet szeretnének átadni, amelyből az egyik egy dél-magyarországi városban épülhetne fel. A pécsi, illetve a debreceni terjeszkedés tényét Sebestyén most nem kívánta megerősíteni, mindössze annyit mondott, két vidéki városban is tárgyalnak áruház építéséről, amelyből az egyik valóban Dél-Magyarországon van.

Az érintett két város illetékesei egyelőre nem tudnak arról, hogy elektronikai áruházlánc kért volna engedélyt üzlet építésére. Az egyik hetilapban ugyanakkor már áruház-igazgatót keres egy fejvadász cég egy meg nem nevezett, itthon is jelen levő nemzetközi lánc két új üzletéhez. Az Electro World további terjeszkedése önmagában nem újdonság, hiszen a cég bevallottan erre törekszik, ám az érdekesség, hogy az említett két városban már a konkurens Media Markt is megvetette a lábát.

Debrecenben például régóta működik a német csoport üzlete, Pécsett pedig a most épülő Árkád bevásárlóközpontban kap majd helyet egy boltjuk. A két multi között az utóbbi időben kialakult, itthon egyelőre szokatlanul merész verseny így tovább folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.