Utóneveink írásáról

Mivel – főleg művész körökben – nem ritka az olyan utónév, amelyet viselője idegenes írásmóddal használ (Claudia, Judith, Kitty, Patrick stb.), érthető, sőt egészen természetes, hogy a nevek ilyen módon való írásának helyes vagy helytelen volta érdekli az embereket. Ezért azután nagyon megörültem, amikor – néhány héttel ezelőtt – a debreceni Nagy Erikától kaptam is ezt firtató kérdést. Idézem a levél erre vonatozó részét:
„Egyre több magyar gyerek visel idegen nyelvből átvett keresztnevet. Hogyan kell ezeket helyesen leírni? Például Jennifer vagy Dzsenifer? Samantha vagy Szamanta? Gina vagy Dzsina?”
Nagyon fontos, hasznos kérdés. Hálásan köszönöm! Valóban azt tapasztaljuk, amit Nagy Erika ír, vagyis hogy „egyre több magyar gyerek visel idegen nyelvből átvett keresztnevet”. De hozzáteszem: ez érdekes módon elsősorban a női nevekre érvényes! A férfinevek között is vannak divatozó új idegenek, de a mostanság leggyakoribbak sok évszázada élnek nyelvünkben. A gyakorisági rangsor élén jelenleg a következők állnak: Dávid, Dániel, Bence, Tamás, Máté, Ádám, Péter, Márk, Balázs, László, a most mind gyakoribbá válók között pedig olyan ősi magyar neveket találunk, mint Ákos, Botond, Csaba, Csanád, Kende, Keve, Koppány, Levente stb.
A női nevek között csakugyan sok az újabb idegen név. Ott az első harminc között olyanokat találunk, mint – a gyakorisági lista sorrendjében írom – Alexandra, Vivien, Nikolett, Klaudia, Bianka, Dorina, Adrienn, Cintia, Vanessza, Dzsenifer. De ez nem baj, sőt még jó is, mert színesíti a palettát, gazdagítja a névkincset. A névdivat koronként változik. Attól nem kell tartanunk, hogy az olyan, korábban nagyon kedvelt nevek, mint Éva, Mária, Ildikó, Katalin, Erzsébet, Zsuzsanna, Ilona és társaik teljesen kiszorulnak a névhasználatból.
Ennek tisztázása után már válaszolok is a föltett kérdésre. Egyszerű a dolgom. Idézem a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos helyesírási szabályzatának idevágó pontját, a 161.-et:
„Mind régi (eredeti és jövevény), mind pedig más nyelvekből újabban átvett keresztneveinket mai köznyelvi kiejtésüket tükröztetve írjuk: Csilla, Piroska, Jolán, Vilma, Árpád, Zsolt, Bálint, László; Betti, Klaudia, Zsanett, Artúr, Márió, Raul; stb. – A ch-t és az x-et azonban (a közszókhoz hasonlóan) a keresztnevekben és a becenevekben is megtartjuk: Richárd, Alexandra, Félix, Lexi stb.”
Ugye, ebből minden világos? De azért ennek szellemében hadd soroljam el, hogy a levélírónk által példának felhozott nevek közül a helyes, szabályos, anyakönyvezhető változat nem Jennifer és Samantha, hanem Dzsenifer, Szamanta, mert e neveknek ez a kiejtett alakjuk. A Gina ellenben csakugyan Gina, mert ez nálunk a latin eredetű Georgina név becéző alakjából vált önálló névvé, s g-vel kell ejteni, csakúgy, mint a németben, ahol e névforma a Regina becéző változataként él. Magyartanároktól tudom, hogy a diákok a magyarórákon Vajda Jánosról, a jeles poétáról tanulva a költő szerelmét, a Gina-versek ihletőjét is hajlamosak dzs-vel ejteni. Talán mondanom sem kell: tévesen.
Végül, ha már egyszer szóba hoztam őket, hadd térjek vissza azokra a művészvilágban itt-ott felbukkanó, idegenes írású nevekre is, amelyekre cikkem elején már említettem néhány példát. Ezek művésznévként elfogadhatók, de nem árt, ha tudjuk, hogy az ilyen írású nevet viselők személyi igazolványában vagy egyéb hivatalos irataiban többnyire nem ez a névforma szerepel.