Az EU decemberben mintegy 2,2 milliárd dollárnyi amerikai árut érintő szankciócsomaggal készült visszavágni, ha az acélvámokat – amelyeket a Bush-kormányzat tavaly márciusban vezetett be – nem vonják vissza, miután a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) is elmarasztalta az Egyesült Államokat ebben az ügyben.
Az EU korábban úgy nyilatkozott, hogy szankcióit a WTO újabb, immár végső, decemberben esedékes döntése után öt nappal lépteti életbe, ha addig Washington nem vonja vissza a vámrendeletet.
A Kereskedelmi Világszervezet augusztusban az amerikai acélvámok körül kialakult vitában az európai acélgyártók javára döntött az Egyesült Államokkal szemben: a WTO genfi bejelentése szerint a bevezetett amerikai vámok nem összeegyeztethetők azokkal a szabályokkal, amelyekre az egyes tagországok hivatkozhatnak hazai iparágaik védelmében. Az EU üdvözölte a WTO-döntést, amely főleg a svéd, a francia, az olasz, a brit és a német acélgyártókat érinti.
Az amerikai elnök, a hazai acélgyártók nyomására tavaly március elején jelentette be a 30 százalékig terjedő acélvámokat. Az új vámok minden amerikai acélimportra vonatkoztak, kivéve olyan szoros partnerektől, mint Kanada, Mexikó, Izrael és Jordánia – Brazília könnyítést kapott -, és nem vonatkoztak azokra a fejlődő és reformországokra sem, amelyek részaránya az amerikai acélimportban nem éri el a 3 százalékot.
Ez utóbbiak közé tartozik egyebek között Bulgária, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Törökország és Magyarország. Súlyosan érintette viszont a védővám az EU-n kívül Oroszországot, Ukrajnát, Kazahsztánt és Fehéroroszországot.
További biztonsági szigorításokat vezetnek be Olaszországban a migránsok miatt














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!