Jövőre tovább csökken az autóimport

A roncsautók behozatalának megállítására idén bevezetett intézkedések nyomán 2003-ban mintegy 30 százalékkal esett vissza a használt autók importja, a jövő évi szigorítások miatt pedig további csökkenés várható. 2004. január 1-jétől csak Euro 3-as motorral szerelt új, és használt autó hozható be az országba - írja a Népszabadság.

MNO
2003. 12. 12. 7:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2001-ben, a behozatali kvóta, és az évjárat-korlátozás bevezetésével ugrásszerűen megnőtt a hazai használtautó-behozatal, és az elmúlt évben már megközelítette a 100 ezres nagyságrendet. Az idén életbe lépett korlátozások hatására azonban 30 százalékkal csökkent a behozott használt gépkocsik száma. A jövő év elejétől újabb szigorításokat vezetnek be, amitől a szakemberek a behozatal további visszaesését várják.

2004. január 1-jétől kizárólag Euro 3-as környezetvédelmi besorolású motorral felszerelt autókat lehet forgalomba helyezni Magyarországon, ami a benzines járművek esetében 1999-ben, vagy annál később gyártott kocsikat jelent. A környezetvédelmi szigorítások, illetve a regisztrációs díj bevezetése miatt decemberben csúcsforgalmat bonyolítottak a használtautó-importőrök.

Novemberig 31 382 darab autót vettek nyilvántartásba, míg decemberben már napi 200 autó érkezet a csepeli, 120 pedig a Gergely utcai vámhivatalba, és az év egészére 55-60 ezer kocsira számítanak. Az autósok többsége az unióban gyártott autót hozott be, mert ezekre 2001 óta nullaszázalékos a vámtétel.

A vámosok szerint aki most indul nyugatra autót vásárolni, mindenképpen gondoskodjon megfelelő származási nyilatkozató, vagy 6 ezer euró feletti vásárlás esetén a származást jelölő EUR 1tanusítványról, mert csak így bizonyítható a gyártóhely, a származási ország, és csak ebben az esetben tekinthetnek el a vámtól – írja a Népszabadság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.