Az utóbbi két évben megszokott slágertermékek, mint a DVD-lejátszók és a házimozirendszerek és digitális fényképezőgépek mellé az idén felsorakoztak a kézi műholdas helymeghatározó eszközök (GPS). A bútorkereskedők tapasztalatai szerint megélénkült a kereslet a múlt század húszas-harmincas éveinek hűvösen elegáns bútorai iránt. A könyvpiac legnagyobb slágere a Harry Potter-sorozat újabb kötete.
– Dübörög az iparcikk-értékesítés, és különösen a számítástechnikai termékek, hang- és képhordozók, valamint a játékok kelendők – foglalta össze a karácsony előtti helyzetet Jaross Tamás, a Metro Holding Hungary vezérigazgatója. A társaság forgalmának 70 százalékát adó élelmiszer-ipari termékekből 2 százalékkal csökkent az árbevétel novemberben, az iparcikkeké azonban 18 százalékkal nőtt. A téliruházati konfekció iránt azonban még nincs érdeklődés az enyhe idő miatt.
A szórakoztatóelektronikai készülékek piacán várható fejleményekről Buzogány Péter, a Keravill vezérigazgatója elmondta: a sláger továbbra is a DVD és a házimozirendszerek, amelyek fogyasztói ára egy év alatt mintegy a felére esett. Emellett további áttörést hozhat, hogy jövőre már 100 ezer forint alatt lesz az asztali DVD-írók ára is. Visszaesett viszont a hagyományos music centerek forgalma.
A saját üzletekkel is rendelkező importőr-nagykereskedelmi vállalat, a Herta Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, Korpás Béla is a számítástechnikai berendezések, valamint a kép- és hangtechnikai cikkek szezonjának tartja a karácsonyt. Úgy véli, az igazi roham tovább rövidül, csupán az ünnep előtti utolsó két hétben várható az igazi forgalom, ám a cég viszonteladó vásárlói már két hete megkezdték az árualap feltöltését.
Az áresésekről szólva a szakember elmondta, hogy egyre többet nyújtó készülékek kerülnek a magyarországi piacra, a tendencia egyelőre tovább folytatódik, ám – teszi hozzá – az még nem világos, hogyan fog alakulni az átlagárszint az európai uniós csatlakozást követően.
A szórakoztatóelektronikai készülékek piacán egyrészt a technológiai fejlesztéseknek köszönhető áresés, másrészt a különböző hálózatok közti árverseny együttes hatása érvényesül, hiszen a múlt év eleje óta 25 szaküzlet, a két-két óriási eladóterű Electro World és MediaMarkt mellett a Tesco nyolc és az Auchan három új hipermarketje járult hozzá a kínálat bővítéséhez. Mindez a vállalatok árrésének szűküléséhez vezetett. Másrészt megjelentek olyan akciós árú termékeket reklámozó hirdetések, amelyek mögött nem volt elegendő árualap, viszont az általuk vonzott vásárlók többnyire nem távoztak az áruházakból üres kézzel.
– Nem szokványos karácsonyi ajándék a kézi műholdas helymeghatározó (GPS), ám ezen a piacon egyértelmű fellendülés tapasztalható, különösen mióta megjelent a Magyarország térképét tartalmazó szoftver – mondta Magyar Péter, a Geochallenge GPS bolt tulajdonosa, aki szerint az idén több ezer GPS talál gazdára hazánkban, s a keresletet egyrészt az importőrrel közösen vállalt 10–30 százalékos szezonális árkedvezmény, valamint az új termékek élénkítik.
Magyarországon is egyre nagyobb piacot hódítanak el a digitális fényképezőgépek a hagyományosoktól. Csiba Péter, az Olympus Hungary ügyvezető igazgatója adatai szerint a cég az elmúlt három évben évi mintegy negyedmilliárd forintért értékesített analóg fényképezőgépeket, a jóval drágább digitálisok forgalma ugyanakkor évi 300 millióról az idén közel egymilliárdra nőtt.
A digitális fényképezőgépek is az egyéb szórakoztatóelektronikai eszközökhöz hasonlóan egyre olcsóbbak, így 100 ezer forint alatt ma már sok modell kapható a piacon. A cégvezető kiemeli, hogy a digitális gépekhez rengeteg kiegészítő jelent meg a piacon a víz alatti fényképezéshez való tokoktól a több gigabájtos memóriakártyákig.
– Karácsony táján leginkább az ebédlő- és szalongarnitúrákat keresik a vevők – mondta a francia art deco bútorokat árusító Montparnasse galéria tulajdonosa, Szabó Bea. A húszas-harmincas évek hűvösen elegáns bútorai iránt érezhetően élénkül az érdeklődés, bár a kereslet évszakonként eltérő: iskolakezdés előtt például inkább az íróasztalok a kelendők.
A könyvpiac idei slágere az ifjú varázsló újabb kalandjainak magyar fordítású kötete lesz. (Világgazdaság)
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18277617_auto_resized.jpg)
Váratlan fordulat a szöcskék miatt egy Rákosrendezőhöz hasonló budapesti területen