A német szövetségi statisztikai hivatal jelentése szerint a 2003-as visszaesés 1993 óta a legnagyobb volt, amikor 513 ezerrel csökkent a munkahelyek száma. A Reuters hírügynökség emlékeztet rá, hogy az első két negyedévben zsugorodott a német gazdaság teljesítménye, s az év egészét tekintve is legfeljebb, ha stagnált a GDP. Szakértők arra számítanak, hogy bár javul a gazdaság állapota, a munkaerőpiacon 2004 közepéig nem várható fordulat.
Az előzetes várakozások szerint a csütörtökön napvilágot látó, szezonálisan kiiagazított adatok arról tanúskodnak majd, hogy decemberben némileg enyült a németországi munkanélküliség. Mindez azonban sokkal inkább annak lehet a következménye, hogy a kormány munkaerőpiaci reformjai nyomán a hosszú ideje állás nélkül lévők eltűnnek a nyilvántartásokból, semmint annak, hogy a német cégek több embernek adnának munkát.
A hivatalos adatok szerint tavaly a szolgáltatószektorban 0,1 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma, a feldolgozóiparban 2,6 százalékos visszaesés következett be, az építőiparban az egy évvel korábbinál 5,1 százalékkal kevesebben dolgoztak, a mezőgazdaságban és erdészetben pedig 2,4 százalékos csökkenést mértek. A munkaerőpiaci reformoknak köszönhetően az önfoglalkoztatás 1,3 százalékkal nőtt.
Még egy napot csúszik az ősz kezdete
