A nemzetközi és az elővárosi vonalakat fejleszti a MÁV

Az idei, több mint 100 milliárd forintot főként a nemzetközi és az elővárosi vonalak fejlesztésére fordítja a MÁV.

Napi Online
2004. 02. 09. 10:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén a tervek szerint körülbelül 106 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a MÁV. Ennek része az a 17 millárdos fejlesztés is, ami a tavalyi évről húzódik át: 2003-ban ezzel együtt 94 milliárdos beruházás készült el, illetve kezdődött meg. Valójában idén 94 milliárdos fejlesztés pénzügyi teljesítése történhet meg, hiszen 11-12 milliárdos áthúzódással számolnak 2005-re – mondta Bakó János, a MÁV főosztályvezetője. A források között költségvetési, uniós, illetve a cég saját pénzei állnak rendelkezésre, ez utóbbi főként hiteleket – részben állami garanciavállalással – jelent. Az idei forrásokat főként a nemzetközi közlekedési folyosók rekonstrukciójának folytatására, valamint az elővárosi közlekedés fejlesztésére fordítja a MÁV.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.