„Nem léphetjük át nyugodt lelkiismerettel az EU küszöbét a neonáci ideológia és történelemszemlélet képviselőit, a szélsőséges kirekesztő eszmék hirdetőit bátorító, velük cinkosságot vállaló politikusokkal” – fejtette ki Kovács László, az MSZP elnöke a a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének megemlékezésén, melyet a szervezők megfogalmazása szerint ''Budapest felszabadulásának ötvenkilencedik évfordulóján'' tartottak a Budai Várban.
A rendezvény házigazdája Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke volt, a nyolc-kilencszáz résztvevő között feltűnt Lamperth Mónika belügyminiszter-asszony is.
A délutáni órákban, a Himnusz hangjaival kezdődött a megemlékezés. A rendezvényen az egyik szónoktól elhangzott: Csurka István és Torgyán József nagygyűlései, a focimeccsek huhogásai és karlengetései bizonyítékok arra, hogy feltámadt a régi aljas eszme, a fasizmus. Az ünnepség fő szónoka Kovács László külügyminiszter elmondta: „Sokan és elegen vagyunk ahhoz, hogy lefogjuk a kezét a zászlóégetőknek. Először csak zászlót égetnek, azután könyveket, és ha nem fogjuk le a kezüket akár embereket is.”
Mécs Imre beszéde alatt a rendezvény egyik résztvevője, aki feltehetően nem értett egyet a szónokkal, fütyülni kezdett, ezért őt a rendezvény résztvevői közül valaki ellökte. Miután a férfi a földre került, a rendőrség közbeavatkozott, de a szemtanúk elmondása szerint nem találták meg az elkövetőt.
A rendezvény közelében az egyik sarokban több nemzeti színű szalag volt látható, különböző feliratokkal. Az egyiken ez állt: Mi folytatjuk a harcot! – Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.
Egy gyertyára kötött kicsiny szalagon pedig a következő volt olvasható: Nem nácik voltak, hanem honvédő hősök. Többen gyertyát gyújtottak a nemzeti színű szalagok mellett, őket a helyszínen lévő civil rendőrök kamerával megörökítették.
A megemlékezés végén az MNO munkatársát két civil ruhás rendőr igazoltatta. A sajtóigazolvány bemutatását nem fogadták el, és személyi igazolványából adatait is felírták.
Földre került a Mécs Imrét kifütyülő férfi
Földre löktek egy embert a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének rendezvényén, miután kifütyülte az egyik szónokot. Az MNO munkatársának adatait is felírták a rendőrök annak ellenére, hogy sajtóigazolvánnyal bizonyította, ő a sajtó munkatársa.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!