A szlovák külügyminiszter nem magyargyűlölő

Eduard Kukan szlovák külügyminisztert, a jövő hét végén esedékes szlovákiai államfőválasztás egyik esélyesét nagyon bántaná, ha a magyar kedvezménytörvény ügyében tanúsított magatartásáért a szlovákiai magyarok megorrolnának rá – olvasható az mtv.hu-n.

MNO
2004. 03. 27. 19:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Számomra a végeredmény a fontos, az, hogy Szlovákia érdekei nem sérültek” – mondta Kukan az Új Szónak, akinek a jelölteket sorra kérdező lap föltette a kérdést: vajon mit tud javasolni a szlovákiai magyaroknak?

Kukan a hatályos szlovák törvények keretében korrekt érdekképviselet kínál az országban élő félmilliós magyar közösségnek. Nem tagadta: tudja, hogy a magyar féllel folytatott tárgyalásai kritikát váltottak ki a magyarok soraiban. A bírálat azonban túlságosan érzelmi alapú és bizonyos fokig indokolatlan volt, főleg az MKP elnöke, Bugár úr részéről.

A külügyminiszter elismerte: minden államnak joga van segíteni a kisebbségeket, amennyiben a másik állam jogrendjének megfelelően jár el. Örül annak, hogy a kisebbségi vegyes bizottságban sikerült elfogadtatni a szlovák nézeteket a magyar féllel, s hogy a nehéz tárgyalásokon kompromisszumos megoldás született.

Kukan végül emlékezteti a lap olvasóit: maga is vegyes lakosságú régióból származik, kétnyelvű közegben nőtt fel, és természetes módon szívta magába a magyar konyhanyelvet. „Sok magyar barátom volt és van, senki sem mondhatja rám, hogy magyargyűlölő vagyok.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.