A testület hétfőn tartott teljes ülésén megsemmisítette azokat a rendelkezéseket, amelyek a rendőrnek lőfegyverhasználatot biztosítanak az állam és az emberiség elleni bűncselekményt elkövető személy elfogására, szökésének megakadályozására, az elfogott, illetve a fogva tartott személy menekülésének, kiszabadításának megakadályozására – olvasható a közleményben.
Ugyancsak megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a rendelkezést, amely lőfegyverhasználatot biztosít a rendőrnek a „más veszélyes eszköz” ember elleni közvetlen felhasználására utaló esetben.
Az Ab a rendőrségről szóló törvénynek az élethez való joghoz és az emberi méltósághoz fűződő alapjog sérelmét állító további rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló egyéb indítványok tárgyában elutasító határozatot hozott.
A határozathoz Holló András, Kukorelli István és Tersztyánszkyné Vasadi Éva alkotmánybírók különvéleményt fűztek. Az Ab határozata értelmében a törvény 54. paragrafusa a következő szöveggel marad hatályban: „A rendőr lőfegyvert használhat (...) azzal szemben, aki a nála lévő fegyver letételére irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, és magatartása a fegyver ember elleni közvetlen felhasználására utal”.
Az MTI megkeresésére sem Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára, sem pedig Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője nem kívánta az Ab határozatát kommentálni, mondván, nem ismerik annak pontos tartalmát.
Moszkva hatalmas pofont adott Macronnak














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!