Ár- és belvízvédelmi készültség a Tiszántúlon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap a Berettyó Szeghalom és Darvas közötti szakaszán a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) – tájékoztatta az MTI-t Kóthay László védelemvezető. Hozzátette, hogy a Körös völgyében a Fekete- és a Fehér-Körösön levonuló árhullámok hatására a Kettős-Körösön is jelentős a vízemelkedés.

MTI
2004. 03. 28. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Kettős-Körös visszaduzzasztó hatása, és a Berettyón levonuló árhullám miatt vasárnap reggel a szeghalmi vízmérce 314 centiméteres vízállást mutatott, ezért rendeltük el a védelmi készültséget” – mondta.

Közölte, hogy továbbra is elsőfokú az árvízvédelmi készültség a Tiszán Tiszafüred és Rakamaz között.

A szakember szerint az árhullám a Tiszán várhatóan március 31-én 750 centiméteres vízállással Tokajnál tetőzik, amikor is el kell rendelni a másodfokú készültséget.

Kóthay László elmondta, hogy a térségben lévő 12 belvízvédelmi szakaszból nyolcban kellett védelmi készültséget elrendelni.

A Tisza-menti három, valamint a Berettyó és a Sebes-Körös között két védelmi szakaszon másodfokú, míg a keleti védelmi körzet három szakaszán elsőfokú belvízvédelmi készültség van.

Tájékoztatása szerint eddig összesen több mint 5 ezer hektár területet öntött el a belvíz Hajdú-Biharban, amelyből 1.200 hektár a vetés, ezer hektár a szántó, 2 ezer hektár a rét és legelő.

A területen 12 szivattyútelep üzemel folyamatosan, s naponta 1,2 millió köbméter vizet emel át a befogadó folyókba, illetve tározókba.

„A nagyiváni és a füredkócsi tározóban jelenleg 19 millió köbméter belvizet tároznak; a belvízvédekezésben vasárnap 88-an vettek részt a TIKÖVIZIG területén” – mondta Kóthay László.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.