Pados Imre közölte: Tiszabercelnél is árad a folyó, a vízmérce 700 centimétert mutatott, ezért Tiszacsermely és Zemplénagárd között is másodfokú a készültség.
Az elmúlt napokban hullott sok eső miatt belvízvédelmi készültséget rendeltek el a Taktaközben, a Bodrogközben, a dél-borsodi és a dél-hevesi térségben.
A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársa elmondta: a Tiszán az árhullám várhatóan március 31-én 750 centiméteres vízállással Tokajnál tetőzik.
Kóthay László védelemvezető szerint eddig több mint 5 ezer hektár területet öntött el a belvíz Hajdú-Biharban, ebből 1.200 hektár vetés, ezer hektár szántó, 2 ezer hektár rét és legelő.
A Túron már apadás kezdődött, de továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültséget tart a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság – mondta Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője.
A Tiszán vonuló árhullám már tetőzött Vásárosnaménynál, a vízállás 8 centiméterre közelítette meg a másodfokú készültség 750 centiméteres magasságát.
Az elmúlt 24 órában a Körösök hegyvidéki vízgyűjtő területén csak kisebb mennyiségű csapadék hullott, ezért a folyókon levonuló árhullámnak nincs utánpótlása – közölte Bak Sándor, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Elmondta: a folyók az erdélyi felső szakaszokon apadnak, a magyarországi felső szakaszokon szintén megkezdődött az apadás, míg az alsóbb szakaszokon lassan áradnak.
A Fekete-Körösön harmad-, a Kettős-Körösön másod-, a Fehér-Körösön, a Sebes-Körös alsó szakaszán és a Berettyón elsőfokú készültség van érvényben – adta hírül az mtv.hu.
Orbán Viktor: A valóság már kopogtat a brüsszeli ajtókon














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!