„A részvénytársaság elnöke a jövőben is Borókai Gábor lesz, míg a vezérigazgatói feladatokat április elsejétől Fazekas Csaba, a Hungister Rt. eddigi vezérigazgatója látja el” – olvasható a közleményben. Mint írták, a részvénytársaságból távozó üzleti csoport „nem titkolt tervei között szerepel egy új, tematikus csatorna létrehozása”.
A közlemény szerint a távozó tulajdonosi csoport – amelynek Pocsai Alex a legnagyobb részvényese – úgy látta, „a csatorna további sikereihez újabb, jelentős befektetésekre, fejlesztésekre van szükség, ezért fájó szívvel az eladás mellett döntöttünk. Olyan új tulajdonosokat kerestünk, akik garantálni tudták a csatorna továbblépését, és biztosítják szellemiségének megőrzését is”.
A tájékoztatás szerint a tulajdonosi körből távozók a vételárat elsősorban a szállodaiparban kívánják felhasználni, de – ha megfelelő befektetőtársakra találnak – terveik között szerepel „egy új, tematikus csatorna létrehozása, amely ugyancsak hiánypótló szerepet töltene be a hazai médiapiacon”.
Borókai Gábor február végén erősítette meg az MTI azon értesülését, hogy hónapok óta „a tulajdonosi kör megerősítéséről folynak tárgyalások”. Egy hónappal azt megelőzően arról beszélt, „a plusz fejlesztésekhez szükségünk van újabb tőkebevonásra”. Akkor szólt arról is, hogy az idei bevételeiből már képes lesz előteremteni ez évi működési költségeit a Hír TV, miután a tervezettnél nagyobbak voltak 2003-as bevételeik és kiadásaik is.
A Hír Televízió Rt. által működtetett csatorna, amely a tárgyilagos, tény- és szakszerű, gyors, pontos hírszolgáltatást jelölte meg céljaként, 2002 végén kezdte meg működését.
A kezdetben nyolc, 2003 januárjától napi tizenhét órányi programot kínáló, több száz milliós beruházással indított csatornától – Borókai Gábor vezérigazgató akkori közlése szerint – a tulajdonosok azt várják, hogy 6-7 év múlva álljon saját lábára és kezdjen nyereséget termelni.
Borókai Gábort szerda délutánig nem sikerült elérnie az MTI-nek.
Egymillió forint az államtól lakásra, ami könnyen lehet kettő: így segítik a közszférában dolgozókat - érdemes figyelni a határidőre















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!