Az MSZP felvállalja Kósáné egyházellenes kijelentését

Az MSZP egyházakkal kapcsolatos állásfoglalása változatlan: elismeri és támogatja az egyházak karitatív, szociális és oktatási tevékenységét - mondta az MTI-nek Nyakó István, a szocialista párt szóvivője hétfőn.

MTI
2004. 03. 29. 16:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus azzal összefüggésben nyilatkozott, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt korábban magyarázatot várt Kósáné Kovács Magda MSZP-s képviselőtől a Hetek című lapnak adott nyilatkozata miatt. A szocialisták európai parlamenti megfigyelője a hetilap március 12-i számában azt mondta: „...a Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni. Méghozzá elképesztő gyorsasággal és agresszivitással.”

Nyakó István úgy fogalmazott: a megújuló Európában lobbik, közösségek, társadalmi és civil szervezetek, egyházak, köztük a Vatikán keresik helyüket, szerepüket.

„Ezeknek a helykereséseknek egy energikusabb formájával találkozhatott Kósáné Kovács Magda, aki 1998 és 2002 között közmegelégedésre végezte munkáját az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága elnökeként” – emelte ki a szóvivő.

Hozzátette: Kósáné Kovács Magda európai parlamenti megfigyelői feladatai ellátása után Magyarországra hazatérve „személyesen áll majd a sajtó képviselőinek rendelkezésére”.

Nyakó István hangsúlyozta, az MSZP támogatja az egyházak hitéleti tevékenységét.

„Ennek érthető jelét adta az MSZP, hiszen a központi megtakarításokat célzó program nem érintette az egyházak, köztük a római katolikus egyház finanszírozását” – mondta a szóvivő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.