Felszámolást kérnek a Mizo ellen

Felszámolást kér egy beszállító 18 millió forintos tartozás miatt a Mizo cég ellen. A tejipari cég vezetője szerint rendben fizetnek mindenkinek - adta hírül a WestelPress.

MNO
2004. 03. 28. 11:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A társaság vezérigazgatója cáfolta a hírt. Kiss János leszögezte, hogy a termelők a szerződésben rögzített 30 napos határidőn belül kapják meg a pénzüket. Az új Mizo jól gazdálkodik, ennek köszönhetően stabilan áll a lábán, így azon kevés feldolgozók közé tartozik, akik az egész évi mennyiségre megállapodást kötöttek a termelőkkel.

Tejtermeléssel foglalkozó szakemberek szerint talán a konkurencia rosszindulata állhat a háttérben, de az sem kizárt, hogy egy olyan vállalkozóról van szó, aki valami miatt vitába keveredhetett a feldolgozóval, és így próbál most elégtételt venni. A Mizo vezérigazgatója elmondta, hogy ha tudomásukra jut a 18 milliós felszámolást kezdeményezője, úgy jogi úton szeretnék tisztázni a követelését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.